Hamarosan újabb ellenzéki médiumot szüntethetnek meg Orbánék! A Klubrádiónak ugyanis 2021. február 12-én lejár a frekvenciahasználati szerződése és a törvény szerint
A MÉDIAHATÓSÁGNAK LEGKÉSŐBB OKTÓBER 13-IG DÖNTENIE KELL, HOGY ENGEDÉLYEZI-E KORMÁNYKRITIKUS RÁDIÓ MŰKÖDÉSÉT.
Az előjelek egyáltalán nem biztatóak. Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke a Népszavának elmondta: a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) meg sem kell indokolnia a döntését. A határozat egyébként akár már most is megszülethetne, de a szabadságolások miatt ez legkorábban szeptemberben várható. Bár Arató bizakodik, hogy megkapják az engedélyt és 7 évig tovább sugározhatnak, de azt is tudja, hogy a sorsuk Orbánék kezében van, akik már több rádiót is megszüntettek. Mint mondta:
„NÁLUNK BÁRMI MEGTÖRTÉNHET, AHOGY AZT PÉLDÁUL A CIVIL RÁDIÓ, VAGY A CLASS FM ESETÉBEN LÁTHATTUK.”
Az elmúlt tíz évben a kizárólag fideszes delegáltakból álló Médiatanács szinte az összes kormánykritikus rádiót eltüntette. A Klubrádió ma már az egyetlen országosan fogható ellenzéki rádió, rajtuk kívül csak fideszes rádiók sugároznak. Arató András is tudja, hogy a kilátásaik nem túl rózsásak.
„A JÖVŐNK KIZÁRÓLAG EGY ÁLLAMI SZERV DÖNTÉSÉTŐL FÜGG, EGY OLYAN TESTÜLETTŐL, AMELYBEN KIZÁRÓLAG A NAGYOBBIK KORMÁNYPÁRT DELEGÁLTJAI ÜLNEK.”
A Népszava megkereste a Médiahatóságot, hogy egy esetleges elutasító döntés esetén hova fordulhat a Klubrádió, de ott csak annyit válaszoltak, hogy „a grémium határidőn belül – az ülésezési szünet után – hoz döntést az ügyről, amely nyilvános lesz majd”.
Az Index eltüntetése után a Klubrádió megszüntetése sajnos szinte borítékolható. A kérdés csak az, hogy Orbánéknak sikerül-e ezt csöndben, fű alatt elintézniük, vagy ebből is országos felháborodás lesz. Mindez azon múlik, hogy ez a hír minél több emberhez eljusson…
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.