Politika

Luxusjacht-botrány: beismerték, hogy Szijjártó irodai fotókat posztolt nyaralás közben!

FOTÓ: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Beismerte a Külügyminisztérium, hogy Szijjártó Péter adriai nyaralása alatt korábban készített fotókat posztolt ki a Facebookra. Mint azt megírtuk, a külügyminisztert ugyanazon a Lady MRD luxusjachton fotózta le az Átlátszó stábja, amelyen korábban Mészáros Lőrinc is pihent. Mindez azért érdekes, mert





A LUXUSJACHTON NAPOZÓ SZIJJÁRTÓ ÖLTÖNYÖS, IRODÁBAN KÉSZÜLT KÉPEKET POSZTOLT ARRÓL, HOGY Ő KEMÉNYEN DOLGOZIK!

 

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban először próbáltak mellébeszélni, amikor a Magyar Narancs megkereste őket. A lap azt kérdezte, hogy Szijjártó valójában mikor egyeztetett a balti kollégáival, és mikor tárgyalt a belarusz helyzetről Orbán Viktorral, ha pedig a horvátországi jachtról bonyolította ezeket a tárgyalásokat, akkor

NEM TARTJÁK-E PROBLÉMÁSNAK, A MINISZTER OLYAN, ARCHÍV FOTÓKAT POSZTOL A FACEBOOKRA, MINTHA A MUNKAHELYÉN LENNE?

 






A külügynél érezhetően próbálták védeni a védhetetlent, mert nyilatkozatuk első felében csak annyit írtak, hogy a tárca „nem tud tájékoztatást adni a külgazdasági és külügyminiszter magánprogramjairól”, és hogy „a miniszter hivatalos programjairól és munkájáról eddig is és ezután is teljeskörű tájékoztatást adtunk és adunk”.

Ám miután a luxusjachton napozó Szijjártóról fénykép is készült, az irodában készült öltönyös fotókat már nem tudták a beosztottjai hasonló mellébeszéléssel elintézni.

A KÜLÜGY ELISMERTE, HOGY A NYARALÓ SZIJJÁRTÓ OLDALÁN RÉGEBBI FOTÓKAT POSZTOLTAK!

 

Szó szerint ezt írták: „Mivel a jelenleg szabadságon lévő miniszter a szabadsága alatt is folyamatosan dolgozik, az ezzel összefüggő kérdésekről folyamatosan beszámolunk a közösségi oldalán. A képek ott történő felhasználása a korábbi szerkesztési gyakorlatot követi (korábbi eseményeken és találkozókon készített képek felhasználása).”

 

Vagyis Szijjártó és emberei elismerték, hogy átverték az embereket és azt a látszatot keltették, mintha a miniszter a munkahelyén dolgozna.

 






Orbánékat rendkívül érzékenyen érintheti ez a lebukás, mert

AZ EGYIK KÜLÜGYI ÁLLAMTITKÁR TELJESEN KIBORULT, HOGY A FŐNÖKÉT EGY LUXUSJACHTON LE MERTÉK FOTÓZNI!

 

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebookon ugyanis azt írta: „A képmutatás csúcsa, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek, és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről.”

 

Látható, hogy a Fidesz igyekszik minél inkább elhallgatni Szijjártó luxusnyaralását, de minél többen tudnak erről, annál jobban fog ez fájni Orbánéknak…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top