Politika

Eldőlt: Az Orbán-rajongó Szombathy Pál lesz az Index új főszerkesztője

nyugatifeny.hu

Ő az, akit pár hete “hiéna-meztelencsiga hibridnek” titulált egy volt indexes újságíró.






A két hónapja még Orbán Viktor ünnepi beszédét a Facebookján egyetértőleg posztolgató Szombathy Pál lesz az Index.hu új főszerkesztője – értesült több megbízható forrásból a media1.hu médiapiaci szaklap.

 

Az Indexet augusztusban még a felmondási idejüket töltő régi kollégák írják, szeptember elejétől azonban teljesen átveszi az irányítást az új garnitúra.

 

Szombathy Pál tevékeny részese volt az Index kivégzésének, jelen volt azon az elhíresült állománygyűlésen is, amely után a portál újságírói benyújtották a felmondásukat (a képen rózsaszín teniszpólóban).

 

fotó: Távozó indexesek / Facebook

Jellemző, hogy Szombathy Pált a több mint egy évtizedig az Indexnél dolgozó Tóta W. Árpád pár hete nemes egyszerűséggel “hiéna-meztelencsiga hibridnek” titulálta.






 

Szombathy idén júniusban egyetértőleg osztotta meg Orbán Viktor ünnepi beszédét a Facebook-oldalán, egy neki tetsző részletet külön ki is másolva belőle.

 

Egy korábbi írásában Áder Jánost “szimpatikus, értelmes embernek” nevezte, míg Gyurcsány Ferencet “reformkommunista szektavezérnek” tartja.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top