Politika

Orbán „biztonságpolitikai szakértője”: El kellett volna süllyeszteni a Szijjártót a jachton fotózó újságírók csónakját

nyugatifeny.hu

Kémkedésről hadovált az egykori kommunista hírszerző.






A Hit Gyülekezete rádiójában is téma volt Szijjártó Péter elsunnyogni próbált luxusjachtos nyaralása, ami számos ok miatt felveti a súlyos korrupció gyanúját is, és amire csak azután derült fény, hogy az Átlátszó publikálta Németh Dániel fotóit.

 

A Hit Rádióban nem a korrupciógyanús részleteken volt a fő fókusz: az adásba az egykori kommunista hírszerzőt, Tarlós István korábbi tanácsadóját, a NER kedvelt “biztonságpolitikai szakértőjét”, Földi Lászlót hívták meg, aki arról beszélt, hogy szerinte kémkedés állhat a háttérben.

 

A 24.hu beszámolója szerint azzal folytatta, hogy jogos lett volna az is, ha a külügyminiszter emberei

elsüllyesztik a csónakot,

mellyel a fotós a jacht közelébe ment. Szerinte a világon mindenhol ez történt volna: „ez merényletnek minősül, és nekik mindenképpen meg kell védeni a védett személyt, aminek hogyha egy támadó oldaláról nézzük, megvan annak a kockázata, hogy ez az életébe kerülhet”.






 

Földi szerint az újságírók tévednek, amikor azt gondolják, hogy mert van náluk egy igazolvány és egy fényképezőgép, akkor a törvények fölé kerülnek.

 

Ha lett volna egy határozott testőrparancsok, akkor elsüllyedt volna a csónakjuk, ahogy Földi szerint a világon mindenhol ez történt volna. „Ez nem egy baráti látogatás, senki nem hívta őket, nem küldtek névjegyet, hogy szeretnének fotókat készíteni” – tette hozzá Földi.

(via) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top