Politika

Ezer fölött a napi új fertőzöttek száma Olaszországban

Kiemelt kép: AFP

Több mint ezer új koronavírus-fertőzést mutattak ki az elmúlt 24 órában  Olaszországban; utoljára május 12-én volt magasabb az egy nap alatt regisztrált új esetek száma – közölte szombaton az egészségügyi minisztérium.






 

Az elmúlt 24 órában elvégzett tesztek közül 1071-nek az eredménye lett pozitív. Ezzel 258 ezer 136-ra nőtt a járvány kezdete óta regisztrált olaszországi megbetegedések száma. A vírus halálos áldozatainak a száma hárommal nőtt, elérve a 35 ezer 430 főt.

 

A legtöbb új esetet a Róma melletti, legnagyobb forgalmú olaszországi repülőtérnek helyet adó Lazio tartományban regisztrálták: 215 embert, akiknek csaknem a kétharmada nyaralásból hazatérő volt.

 

Sok fertőzött érkezett Szardínia szigetéről, érkeztek betegek továbbá Horvátországból, Franciaországból, Görögországból, Máltáról, Spanyolországból, Romániából, Ukrajnából, valamint az Egyesült Államokból. A tájékoztatás szerint sok fertőzött tünetmentes fiatal, de Lazio tartomány egészségügyi illetékese, Alessio D’Amato elmondta: kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megszakítsák a fertőzési láncolatokat.

 

Olaszországban a járvány március-áprilisi tetőzése után július közepén 114 főre süllyedt az egy napon belül regisztrált új megbetegedések száma, de azóta folyamatosan nő. Ebben szerepe lehet annak, hogy egyes tudósítások szerint a nyaralóhelyeken és az éjszakai klubokban az emberek sokkal kevésbé ügyelnek a kötelező távolságtartásra, és a szájmaszk viselésére.






 

Ezzel együtt az olaszországi esetszám jócskán elmarad a Spanyolországban és Franciaországban regisztrált új fertőzöttek számától.

 

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top