Politika

Gyalázatos döntést hozott Orbán – személyes bosszú áll mögötte

Pestibulvar.hu

Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET)  vezetőjét nem kell bemutatni, sokan  ismerik azt a karitatív tevékenységet, melyet hosszú ideje folytat közössége élén, mely 2011 óta nem működhet egyházként.






 

Iványi Gábor volt az, aki összeadta Orbán Viktort és Lévai Anikót, ő keresztelte meg két idősebb gyereküket, szövetségesek voltak a rendszerváltás idején. Míg Iványi hű maradt értékrendjéhez, addig Orbán változott, és ma már ahol tud, ott tesz keresztbe Iványi munkájának. A személyes bosszú állhat most is annak a kormányzati intézkedésnek a hátterében, amely

A MOSTANI TANÉVTŐL 50 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTI, MAJD JÖVŐRE PEDIG TELJESEN MEGVONJA A KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁST A MET ISKOLÁITÓL!

 

A MET több óvodát, általános iskolát és középiskolát is fenntart Budapesten és az ország hátrányos helyzetű térségeiben, például a Szabolcs megyei Tiszaszentmártonban vagy Beregdarócon. Ezekben az iskolákban több száz, mélyszegénységből jövő gyerek végezte el a nyolc osztályt, sokan érettségiztek vagy szereztek szakmát közülük.

Az iskolák ellehetetlenítésének az indoka a minisztérium szerint, az hogy nem térül meg az, amit az elmúlt tizenöt évben a MET oktatási intézményeire fordítottak, illetve nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeket. Így is lehet fogalmazni. Orbánt ismerve, akkor térül meg egy támogatás, ha azért cserébe őt sztárolják, vagy legalább csendben maradnak.

 






Iványi viszont nem volt hajlandó erre, és a New York Timesnak a következőt mondta egykori szövetségeséről, Orbánról:

„MOST MÁR EGY SZÉLSŐJOBBOLDALI, FASISZTA PÁRTOT VEZET.”

 

Ezzel a döntéssel azonban Orbán bebizonyította, Iványinak igaza van. Egy olyan rendszert tesznek most tönkre, amiben nem csak tanulnak a gyerekek, de mellette szociális ügyintézést, mentálhigiénés segítségnyújtást kapnak a családok, ha kell ruhát, étkezést, télen élelmiszercsomagot kapnak. Mindzet személyes bosszúból. „Ennek a kormánynak nincs köze a kereszténységhez.” – mondta Iványi.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top