Politika

Semjén ismét szembe köpte saját keresztény közösségét és az egész országot

nyugatifeny.hu

Pannonhalmán hozta a formáját.






Semjén Zsolt “kereszténydemokrata” miniszterelnök-helyettes volt az egyetlen, aki nem viselt maszkot azon a szentmisén, amelyet a pannonhalmi bencés gimnáziumban tartottak.

 

Beszédet is mondott: azt fejtegette, hogy az ókori Rómát a homoszexualitás döntötte meg.

 

A lényeg azonban nem is a szokásos ostoba agymenés.

 

A KDNP hivatalos beszámolója szerint ugyanis a bencés főapát a tanévnyitó előtt a vírushelyzet miatti korlátozásokról beszélt.

 

Újságírók előtt elmondta: a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban mintegy 430 diák tanul, és a határon túli tanulóknak korábban kellett érkezniük,

ők még karanténban vannak,

és a második tesztjükre várnak.






 

Hozzátette, hogy több szabályt is szigorítottak. Például kevesebben tartózkodhatnak egyszerre egy helyiségben, emellett a beköltözéskor most nem az egész család kísérhette el a tanulót, hanem csak egy rokona.

Az ünnepség utáni misén fotózták le Semjént:

ő volt az egyetlen,

aki nem viselt maszkot. A képet ráadásul a KDNP hivatalos oldalán osztották meg.

(444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top