Politika

700 millióba került eddig, folytatódik a Kárpát-medencei tehetséggondozó program

168ora.hu

Az idei tanévben is folytatódhat a Kárpát-medencei tehetséggondozást megvalósító Collegium Talentum program – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.






 

A nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával működő Collegium Talentum program jelen pillanatban a legátfogóbb, a teljes Kárpát-medencét felölelő tehetségtámogató rendszer, melynek alapvető célja a külhoni régiókhoz kacsolódó elitképzés: a kiemelkedő oktatói, tudományos, értelmiségi utánpótlás biztosítása. A tehetséggondozó programba évente mintegy nyolcvan PhD-, illetve magiszteri hallgató kollégistát vesznek fel.

 

Potápi Árpád János felidézte: 2011-ben hozták létre a programot, amelynek vezetését 2016 óta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és Kárpátaljai II. Rákóczi Magyar Főiskola valósítja meg alapítványi formában. Az eddigi kormányzati támogatás összege eléri a 700 millió forintot – ismertette.

 

A program létrehozatalában és működtetésében az elsődleges cél a Kárpát-medencei kapcsolati háló továbbépítése. A felsőoktatásban tanulókon keresztül befolyásolni lehet a jövőt, hiszen 20-30 év múlva ezek a diákok, hallgatók lesznek a Kárpát-medence magyar vezetői – mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár.






 

Kiemelte: az oktatás, a kultúra és a politikai intézményrendszer egymástól elválaszthatatlan, és fontos, hogy ne csak a mában gondolkozzanak, hanem előre lássanak, legalább 5-10 évre.

 

A Kárpát-medencében 262 ezer gyermek és fiatal jár teljes egészében, vagy részben  magyar oktatási intézménybe. Ebben benne vannak az óvodások, az iskolások, illetve a magyar felsőoktatásban tanulók is. Utóbbiak száma közel 15 ezer – ismertette. Kitért arra is, hogy az elmúlt 10 évben a magyar kormány jelentős összeggel segítette a magyar nyelvű felsőoktatást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top