Politika

Dühödt vagdalkozásba kezdett Szijjártó: “Minimális földrajzi tudással belátható, hogy helikopteres segítség kellett ehhez a naphoz”

nyugatifeny.hu

Így reagál egy közszolga 2020-ban, miután lebukik egy indokolatlan urizálással.






Hétfőn este a hivatalos Facebook-oldalán reagált Szijjártó Péter külügyminiszter arra a hírre, mely szerint rendőrségi helikopterrel repült Budapestről Őcsénybe, ahol átszállt az előre odaküldött szolgálati Mercedesébe, és azzal hajtott a 15 km-re lévő Tolnára egy kormányzati támogatással dicsekedni, majd Szekszárdot útba ejtve Őcsényből repült vissza is.

 

Szijjártónak a pozíciójához képest szokatlan stílusú írását változtatás nélkül idézzük:

„Hosszú volt a mai nap is, most pedig húzás haza pakolni, mert éjfélkor indulunk az Egyesült Arab Emirátusokba, onnan aztán Málta, Banglades és Laosz még a héten.

Ami pedig a hétvégén megjelent híreket illeti, látom vannak, akik azt kifogásolják, hogy a Rendőrség (vagyis az állam) helikopterét használom néha, ha az idő szűkössége miatt másként nem tudom elvégezni a munkámat.

Rendben, értem a felvetést.

Íme akkor a kérdés azoknak, akik emiatt kritikákat fogalmaztak meg:

Nézzük a pénteki munkanapot. Melyik munkát nem kellett volna elvégeznem?

1. Nem kellett volna Budapesten tárgyalnom a Shell vezetőivel, és nem kellett volna bejelenteni hazánk első, nyugati vállalattal kötött, hosszútávú gázvásárlási megállapodását?

2. Nem kellett volna Nagykerekiben találkozni Románia külügyminiszterével és szállítási miniszterével, és nem kellett volna átadni a második autópálya-összeköttetést a magyar-román határon?






3. Nem kellett volna elmennem Nagyváradra találkozni a romániai önkormányzati választáson induló RMDSZ-es jelöltekkel, és nem kellett volna egyeztetni velük az erdélyi, partiumi magyarság jövőbeni támogatásáról?

4. Nem kellett volna Berettyóújfaluban találkoznom a Mezei-Vill Kft. vezetőivel és nem kellett volna bejelenteni egy több mint 500 millió forintos beruházást, mellyel száz munkahelyet megvédenek?

Minimális földrajzi tudással belátható, hogy ehhez a naphoz kellett a helikopteres segítség is.

Újra kérdezem: ezek közül melyik munkát nem kellett volna elvégeznem?”

 

Hosszú volt a mai nap is, most pedig húzás haza pakolni, mert éjfélkor indulunk az Egyesült Arab Emirátusokba, onnan…

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. szeptember 7., hétfő

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top