Politika

Nem vizsgálja Szijjártó jachtozását a Parlament Mentelmi bizottsága sem

168ora.hu

A KDNP-s bizottsági elnök szerint a fotó egy sajtóértesülés, és arra nem lehet alapozni. 





Nem is vizsgálja a Parlament Mentelmi bizotsága Szijjártó Péter külügyminiszter jachtügyét, írja a 444, mert annak KDNP-s elnöke elutasította a jobbikos Stummer János erre vonatkozó javaslatát. Mégpedig azzal az indokkal, hogy a mentelmi bizottság csak a vagyonnyilatkozatban pontosan megjelölt, a vagyonnyilatkozat konkrét tartalmára, vonatkozó tényállításokat tartalmazó kezdeményezés ügyében tud eljárni.

 

És mivel a jobbikos képviselő kezdeményezése a sajtóban megjelent állításokon alapul, valamint a jachtozás a vagyonnyilatkozatban sem szerepel, nincs mit tenni.

„Önmagában a sajtóinformációkra épülő, ajándék vagy ingyenes jutattás elfogadására utaló célzás, egyébként sem lehet alapja egy vagyonnyilatkozati eljárás megindításának”.

 

Csütörtökön Polt Péter főügyész is úgy látta, a jachtozás nem bűncselekmény.






 

Pedig kérdések vannak: az Átlátszó fotójával bukott Szijjártó elvileg a fizetéséből nem tudta fedezni a jachtozás költségeit, ha pedig ajándékba kapta azt, akkor azért merülnek fel kérdések. Amelyeket a miniszter sem igyekezett megválaszolni: amikor kérdezték, csak annyit mondott, a jachtozása magánügy.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top