Politika

Orbán Viktor: október 1-től lesz családügyi tárcanélküli miniszter

168ora.hu

Meglepetésinterjút adott az M1-en Orbán Viktor, valószínűleg a brutálisan emelkedő koronavírus-fertőzések és romló statisztikák miatt. A gazdaságot nem szabad leállítani, Novák Katalin pedig családügyi tárca nélküli miniszter lesz.





Orbán Viktor a koronavírusról és kormánydöntésekről beszélt a köztévén egy meglepetésinterjúban szombat este.

“Készüljünk fel arra, hogy lesz ez a szám magasabb is”

utal az emelkedő fertőzési adatokra, de a halálozási szám alacsonyan tartása a lényeg szerinte, erre van esély. Más haditervvel készülünk most, mint tavasszal, más helyzetben vagyunk.

“Nyertünk néhány hónapot, a nyáron levezényeltünk egy nemzeti konzultációt”, az emberek megmutatták, milyen irányban kell védekezni.

 

Így Orbán most magabiztosabb, 1,8 millióan állnak mellette a gáton, mármint akik visszaküldték a konzultációs íveket (tehát pár ezer robot is – a szerk), fogalmaz a miniszterelnök. A virológusok is tudják, olyan tanácsokat kell adni, hogy ne kelljen lezárni az országot, mondja Orbán. A maszkhordás elmaradását szankcionálják, de erre most szükség van. Az együttműködés hangján kell az embereket meggyőzni a szabályok betartásáról.

 

A rendes iskolakezdésről azt mondja Orbán, ez volt az elvárás, tavasszal más volt a helyzet, nem tudtuk, mennyire bírja el az egészségügyi rendszer ezt a terhelést. Most a halálozási számok alacsonyak, ezért “fel sem merül a gondolat, hogy be kéne zárni az iskolákat”. Ha szükséges, jöhetnek korlátozó intézkedéseket,

lehet, hogy be kell majd zárni a bároknak 23 óra után,

és életbe is lépett pár ilyen, mint október 1-jétől kötelező iskolai reggeli hőmérőzés. Van elég orvos, ápoló, ágy, lélegeztetőgép, sorolja Orbán.

Egy nagy gyakorlat által nyomás alá helyezték tavasszal az egészségügyi rendszert, és az állta ezt, magyarázza.

 






Gazdasági kérdésekről szólva: a legfontosabb a munkahely, a kormány betartotta az ígéretét, és maradt annyi munkahely, mint ahány márciusban volt, állítja Orbán. Egy helyen van baj, a budapesti turisztikai ágazattal, amely szinte teljesen a külföldiekre épít, és még 2021-re sem áll vissza a világ turizmusa a régi kerékvágásba Orbán szerint. Erre ki kell találni valamit.

Létrehoznak egy családügyekkel foglalkozó tárca nélküli minisztériumot, Novák Katalin kaphatja ezt október 1-jétől,

hogy a családok helyzetén javítson a kormány. Szóba kerül a főváros-kormány vita, Orbán szerint a kormány mindenkinek segített, nem tett különbséget, a fővárosnak pedig van 100 milliárd forint félretett pénze, ezt használnia kellene (Karácsony Gergely főpolgármester szerint nincs ilyen félretett forrás).

 

Meg fogja védeni a családok életszínvonalát a kormány, ígéri a miniszterelnök, megvédjük az időseket, és meggyógyítunk mindenkit.

“Nagy állam, nagy arc”, mondja Orbán arra, Németországban élesek a minket érintő kritikák, pedig mindenben kiálljuk a próbát. “Derűvel kell ezt viselni.”

 

Természetesen Orbán nem hagyja ki a migráció kérdését, megint elmondja, nem akarunk idegenekkel élni, nem akarunk nyitott társadalomban élni.

“Nem idegen hacukát akarunk magunkra venni, hanem egy keresztény, magyar hagyományból építkező világot akarunk.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top