Politika

Orbán Viktor a fertőzöttek számáról: Lesz még ez a szám magasabb is

24.hu

Minden reggel úgy kezdem a napot, hogy megnézem a számokat. Nem szeretek rossz hír postásaként feltűnni, de készüljünk fel arra, hogy lesz még ez a szám magasabb.

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott interjúban






 

A miniszterelnök szerint a védekezés sikerét most nem a fertőzöttek száma, hanem a halálesetek alacsony száma mutatja majd meg. Szerinte veszélyhelyzetben védekezni kell, így volt ez tavasszal és most is. Ehhez pedig haditerv kell Orbán szerint, aki hozzátette, hogy annyival könyebb a dolgunk, hogy van tapasztalatunk, sok mindent tudunk, amit tavasszal még nem tudtunk.

 

Tavasszal szerinte sehol, Magyarországon sem voltak felkészülve az egészségügyi rendszerek arra, hogy megvédjék az embereket, de a magyar rendszer bírta a terhelést, és most őszre nyugodt ütemben fel tudtuk készíteni a kórházainkat és az eszközgyártókat egy második hullámra.

Aki időt nyer, az életet nyer, mi pedig nyertünk pár hónapot

– tette hozzá. Szerinte a nemzeti konzultációból kiderült, hogy mit akarnak az emberek, hogyan irányítsák a védekezést, ami Orbánnak nagy nyugalmat ad.

Nem egyedül állok én sem a gáton, hanem van mellettem egymillió nyolcszázezer ember, akinek külön köszönöm.

– mondta Orbán a konzultációról, és szerinte ennek az üzenete az, hogy Magyarországnak működnie kell. A riporter rákérdezett, hogy lehet-e használni ezeket a kérdéseket, miközben azok teljesen más helyzetben születtek. Orbán szerint ha ma beszélünk egy anyával, akkor aggódnak, hogy ismét le kell zárni az országot.

 

Orbán szerint van olyan haditerv, ami a védekezést segíti, de működteti az országot is. Egyáltalán nem lehetetlen a virológusok és a gazdasági szakemberek véleményét, csak külön helyiségben kell őket tartani, mondta nevetve Orbán.






 

A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy ne legyenek lezárások, az kell, hogy azt a néhány szabályt, amit hoztak, tartsuk be.

Ahol viselni kell a maszkot, hordjuk, ahol távolságot kell tartani, tartsuk, és ha rosszul érezzük magunkat, ne menjünk emberek közé.

– mondta a miniszterelnök. Orbán szerint hoztak néhány olyan döntést, ami ezt segíti. Ha valaki a boltban nem visel maszkot, akkor a boltos és a vendég is kap büntetést, és a harmadik figyelmeztetésnél be kell zárni a boltot. Azt is elmondta, hogy meg kell érteni, hogy most nem lehet kórházba látogatni menni.

 

Orbán szerint joggal várja el a másik ember is tőlünk, hogy betartsuk a szabályokat, ha pedig nem, akkor joggal várja el, hogy a rendőrség tarttassa be. Szerinte ezt nem az erő hangján kell megtenni.

 

A miniszterelnök azt mondta, tavasszal nem tudtuk, kibírjuk-e a nyomást, ezért kellett bezárni az iskolákat. Most ennek nincs meg az oka.

Egészen addig, amíg a halálozási számok nem kezdenek el emelkedni, fel sem merül a gondolat, hoy az iskolákat korlátozni kellene

– mondja Orbán. Szerinte úgy lehet elkerülni, hogy Svédország sorsára jussunk, hogy figyelni kell az idősekre. Ha szükséges, akkor hozunk majd korlátozó intézkedéseket. Azt mondta, intézkedésekből van pár az asztalon, például az, hogy 23 óra után bezárják-e a bárokat és hogy milyen módon erőszakolják ki a maszkviselést.






 

Orbán szerint a munkahelyeket megőrizték, egy helyen van csak komolyabb baj, a budapesti turizmusban, ez ugyanis külföldiekből állt. Szerinte az itteni turizmus eddigi modellje nem állítható vissza, az egész világon meg fog ez változni, ezért segíteni kell azokat, akiket ez hátrányosan érint.

 

Azt is bejelentette, hogy Novák Katalin tárca nélküli miniszter lesz, aki a családok életszínvonalának megtartásáért felelős. 

 

A miniszterelnök szerint azért érdemes kivételezni a V4-ek országaival, mert napi kapcsolatban vagyunk velük, ezért tudjuk, hogy védekeznek.

Nagy állam, nagy arc

– mondta Orbán Viktor a jogállammal kapcsolatos német kritikákra, de szerinte a magyar sajtószabadság jobb, mint a német, és a magyar demokrácia sem rosszabb.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top