Politika

A DK 300 adag meleg ételt adott az Oltalom Egyesületnek (+videó)

nyugatifeny.hu

Ez az az éhező embereket segítő szervezet, akiktől Orbán bosszúból elvette a támogatást.






Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője és Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület alapítója közös sajtótájékoztatót tartottak kedden.

 

Oláh elmondta: a DK a járványhelyzet alakulása miatt felelős ellenzéki pártként a múlt hétvégén minden rendezvényét lemondta. Hozzátette, ezek között egy olyan esemény is volt, amelyen a résztvevők ebédet kaptak volna.

“Amikor felmerült, hogy a rendezvénnyel az ebédet is visszamondjuk, úgy döntöttünk, hogy nem mondjuk le, mert tudunk egy helyet, ahol biztosan örülnének az ételnek.

Ez az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központja, ahol azokkal az emberekkel törődnek, akikről a kormány már réges-régen lemondott.”

– ismertette a politikus, hozzátéve: tudták, hogy az itt lévő embereknek nagyon jól fog esni, ha a 300 ebédet a mai napra rendeljük meg és idehozzuk nekik.






 

Oláh Lajos elmondta, a Demokratikus Koalíció azért hozott 300 adag ételt az Oltalom Egyesülethez, hogy felhívja a figyelmet az Orbán-kormány embertelenségére.

“Ez egy olyan civil szervezet, amely hajléktalanok és hátrányos helyzetű családok tömegeit segíti szállással, ruhával, élelemmel és amivel csak tudja. Mégis évről-évre egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, mert a Fidesz Magyarországán nincs pénz emberségre, nincs pénz arra, hogy ezekkel az emberekkel is emberként bánjanak.”

– hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Oláh Lajos elmondta, a DK szerint egyetlen európai magyar polgár kezét sem szabad elengedni, bármilyen rossz helyzetbe is kerül.

“A mai nappal szeretnénk tükröt tartani a magát kereszténynek nevező kormánynak: hol vannak ők, amikor éhes emberekkel van tele a város?” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

 

Iványi Gábor a szót átvéve elmondta, a Dankó utcában, az Oltalom székhelyén napi 500-1000 főt látnak el, de etetni az éhezőket Isten által elvárt kötelesség.

“A kormány el akarja venni az 1989 óta létező, elsők között bejegyzett Oltalom Karitatív Egyesülettől támogatást, pedig a legszegényebbekről gondoskodunk, átvállalva az állam feladatát. Köszönjük a DK adományát, Isten áldja meg őket”






– mondta az Oltalom vezetője.

 

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top