Politika

260 ezer konzultációs ívet vitt Orbán ablaka elé az ellenzék (+videó)

nyugatifeny.hu

Bejelentették azt is: októberben százezer embert várnak az MTVA-székházhoz.






Kétszázhatvanezer konzultációs ívet gyűjtöttek össze az ellenzéki pártok, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők, amelyeket csütörtök délután Orbán Viktor ablaka elé vittek a budavári Karmelita kolostorhoz.

 

A közös sajtótájékoztatón részt vettek az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP és a Jobbik politikusai is.

 

Hadházy Ákos közölte: összesen 260 ezer konzultációs ívet hoztak fel a várba, ebből közvetlenül nekik 105 ezret küldtek be az emberek, a többit az ellenzéki pártok és civil szervezetek gyűjtötték össze.

 

Szél Bernadett elmondta: idén hiába szerették volna, a kormány nem engedte be őket abba a raktárba, ahol a nemzeti konzultációs íveket tárolják, pedig írtak és telefonáltak is ez ügyben Rogánéknak. Ez Szél szerint gyávaság.

 

A képviselők közölték azt is: október 23-án nagyszabású blokádot terveznek a Kunigunda útján, az MTVA székháza előtt.

 






Hadházy szerint a cél, hogy menesszék a köztévé igazgatóját és a helyére konszenzusos vezetőt válasszanak, illetve hogy a törvény tiltsa be a fizetett kormánypropagandát.

 

Ehhez szerinte szükséges, hogy legalább százezer ember jelenjen meg a köztévé székházánál. Ezért a politikus azt javasolta, hogy október 23-át ott ünnepeljék meg – a járványhelyzet miatt maszkban, távolságot tartva, „ha kell, elmegyünk szkafanderben”.

 

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy az íveket egy papír-újrahasznosítóba szállíttatják, az ebből befolyó összeget pedig a képviselők kipótolják és a rászorulóknak adják.

 

Videó:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top