Politika

Hivatalos: Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az egész EU-ban

nyugatifeny.hu

Dübörgünk.






Augusztusban 0,4 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unió átlagában a júliusi 0,9 százalékról – írja legfrissebb közleményében az Eurostat.

 

Az uniós országok közel felében defláció volt, vagyis csökkent az árszínvonal az egy évvel korábbihoz képest.

 

A tagállamok másik felében nőttek az árak, de a legnagyobb, 4 százalékos infláció Magyarországon volt.

 

 

A magyar inflációs adat annak ellenére szállt el, hogy a benzinár hónapok óta lehúzza az átlagot, ezúttal 4,7 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára.






 

Az inflációt egyértelműen az élelmiszerek drágulása húzta föl, ezek ára átlagosan 7,9 százalékkal nőtt, de a gyümölcsök például 46 százalékkal drágultak.

 

Eközben a forint árfolyama is romlik: szeptember 17-én az euróval szemben átlépte a 360-as szintet.

 

A gyenge forintárfolyam éppen a magas infláció miatt nem szerencsés: a gyenge forint megdrágítja a hazai vállalkozások számára az importot, ráadásul a koronavírus-válság miatt az importárak már így is nőttek – az emelkedő költségek pedig előbb-utóbb megjelennek a fogyasztói árakban.

 

(Eurostat / hvg.hu / Nyugati Fény)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top