Politika

13 óvodát és egy iskolát kellett bezárni a járvány miatt

A kép illusztráció! - Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Digitális munkarendre 150 intézmény állt át.





A Magyar Nemzet kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: több mint 13 ezer telephely közül csak 14 helyen – 13 óvodában és egy iskolában – van rendkívüli szünet, digitális munkarendre pedig mintegy 150 intézmény állt át, de zömében csak egy-egy osztály, nem az egész iskola.

 

A lap pénteki számában az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás szerint a rendelkezések ideiglenesek, mint kiderült, egyre több intézményben már vissza is térhetnek a tanulók a hagyományos munkarendbe, kedden például több mint egy tucat ilyen döntés született.






 

A kormány az elmúlt napokban többször is egyértelművé tette: a márciusihoz hasonló országos iskolabezárás, illetve digitális átállás az ősz folyamán biztosan nem lesz, mivel az ország nem állhat le másodszor is. Azt tervezik, hogy ha fel is üti a fejét a koronavírus, csak az érintett osztályt, csoportot vagy intézményt izolálják, miközben máshol megmarad a tanítás. Ez a módszer úgy tűnik, beválik, a fertőzés egyelőre nem terjedt futótűzként az oktatási intézményekben. Rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal (OH), digitális munkarendet pedig az operatív törzs rendelhet el.

 

Október elsejétől minden oktatási intézményben kötelező lesz a lázmérés is az épületekbe való belépéskor a pedagógusoknak és a diákoknak. Tanévkezdéskor a kormány biztosította a szükséges mennyiségű fertőtlenítőszert, Müller Cecília országos tiszti főorvos kérésére pedig a járási és kerületi hivatalok szúrópróba-szerűen ellenőrzik a takarítást, illetve a tisztító- és fertőtlenítőszerek, papírtörlők meglétét – közölte a lap. (MTI)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top