Elképesztő modorban oktatta ki az újságírókat.
Pénteken Debrecenben, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén vett részt Szijjártó Péter.
A külügyminiszter beszédében elmondta: a kormány 2024-ig ötezer milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre, az idén ez az összeg 300 milliárd forint.
Mészáros Lőrinc, az alapításának 5. évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa azt mondta: Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket.
A külügyminiszter beszédében kitért arra, hogy szülei az előző rendszerben a nehezebb utat választották, vasútipari vállalkozást indítottak, ami egy „huszáros vágás” volt.
Szijjártó szerint a szülei
“gyakorlatilag mindent kockára tettek, éjt nappallá téve dolgoztak és végül nyertek.
Az eredményt, az ország egyik, korában legjelentősebb magánkézben lévő vasútépítő vállalatát, az ebből fakadó anyagi biztonságot, a nekem, a gyerekeknek, az én gyerekeimnek, az unokáknak adott anyagi biztonságot a magyar média egy jelentős része már megénekelte.
Természetesen korrekten, kiegyensúlyozottan, minden esetben a tények összességét figyelembe véve.
Ugyanakkor abban is biztos vagyok — ahogyan Lőrinc is elmondta —, hogy akik ezeket a történeteket megéneklik, azok biztosan nem cseréltek volna velük vagy biztosan nem cseréltek volna az én szüleimmel.
Legalábbis az induláskor egészen biztosan nem, hiszen biztosan nem irigylik az elvégzett munkát, nem irigylik az átdolgozott és átizgult éjszakákat és nem irigylik a versenygazdaságra való áttérés stresszét sem.”
Az alábbi videóban a harmadik perctől kezdődik az idézett rész:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.