Politika

Dobrev beolvasott: az Orbán kormány nem csak lop, de alkalmatlan is

hirhugo.hu

Hivatalosan is megkezdte a 2022-es választásra való felkészülést a „Közös győzelem, közös Magyarország” című online nagyrendezvényével a Demokratikus Koalíció vasárnap délután.






 

Az egyórás fél élő Facebook-közvetítésben nemcsak Gyurcsány Ferenc pártelnök állt ki az összefogás és a közös lista mellett, hanem “spontán” interjúkban az utca embere is a közös jelöltállításra biztatta az ellenzéki pártokat.

 

A DK ifjúsági szervezetének aktivistája, Kevin, például a Nyugati téren kérdezett meg két lányt, akik szintén az összefogást javasolták Orbán ellen.

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője úgy fogalmazott: a pártoknak most nem az a dolguk, hogy versengjenek egymással, hanem az, hogy megmutassák, „az orbáni önkény egy évtizede után” megszületett az országot kormányozni tudó, felelős, köztársaságpárti, Európa-párti ellenzék.

Hangsúlyozta, az összefogás során a DK partnernek és nem vezetőnek képzeli magát. „Közös ajánlatot kell tenni Magyarországnak és közös programot adni a választóknak” – szögezte le. Egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, egy közös listára és valamennyi választókerületben egy közös ellenzéki jelöltre van szükség – érvelt.






 

Kiemelte azt is, számukra a kormány leváltása önmagában nem cél, hanem eszköz, ami utat nyit egy új világ felé. A “kormányváltók” sok helyről fognak érkezni, mert sokfélék, olyanok, akik egy demokráciában egymással is versengenének, de ma Magyarországon „nincs demokrácia, (…) nincs szabad és tisztességes választás” – fogalmazott.

 

Amennyiben nyíltan, megértően tudnak egymás felé fordulni, akkor az ellenzéki pártoknak és a lakosság nagy többségének közös érdeke lesz, hogy eltávolítsák „a nyitottság és a megértés legfőbb akadályát, a mindenhol ellenséget kereső és gyűlöletet szító Orbán Viktort” – mondta Dobrev Klára.

 

Majd Orbán Viktor országlásáról elmondta, hogy „az a kormány, amely pár ezer helyett 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mindenkinél drágábban, az nem egyszerűen pazarol, de alkalmatlan és valószínűleg lop,”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top