Politika

Dobrev Klára: Az a kormány, amely 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mindenkinél drágábban, az nem egyszerűen pazarol, hanem valószínűleg lop is

hvg.hu

A Demokratikus Koalíció (DK) megkezdte a felkészülést a 2022-es választásra.






 

„Közös győzelem, közös Magyarország” címmel tartott online rendezvényt vasárnap a Demokratikus Koalíció (DK), amelynek apropója az volt, hogy ráhangolódjanak a 2022-es eseményekre, az újabb választásra.

 

444.hu szerint az élő közvetítés körülbelül egy órán át tartott. A videóban nemcsak Gyurcsány Ferenc pártelnök szorgalmazta az összefogást és a közös listát, hanem “spontán” interjúkban az utca embere is. A felvételen láható volt például a DK ifjúsági szervezetének egy tagja, aki a budapesti nyugati téren kérdezett fiatal lányokat, akik ugyanúgy összefogást javasoltak a Fidesz és Orbán Viktor ellen.

 

Az esemény fő fellépője Dobrev Klára EP-képviselő volt, aki a címbéli mondatot is hangoztatta. Hogy “az a kormány, amely pár ezer helyett 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mindenkinél drágábban, az nem egyszerűen pazarol, hanem valószínűleg lop”.

 






 

A 16 ezres vásárlásról egy szakértő korábban azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a kormány pánikolhatott, ezért rendelt ennyi lélegeztetőgépet Kínából.

 

A DK online rendezvényéről az MTI is tudósított, de abban a lélegeztetőgépes rész nem szerepel.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top