Politika

Orbán a Parlamentben: Egyszerre 200 ezren betegedhetnek meg

nyugatifeny.hu

Másképp fogunk válaszolni a járványhelyzere, mint az első hullám idején – közölte a miniszterelnök.






A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlamenti ülés hétfőn, miután a Ház megemlékezett az elmúlt időszakban elhunyt egykori képviselőkről – Keleti Györgyről, Kósáné Kovács Magdáról és Somogyi Tamásról.

 

Orbán Viktor napirend előttijében azt mondta: “színes és mozgékony volt” Európában az élet, majd ismertette az ötnapos EU-csúcson született megállapodást, a hétéves EU-költségvetést és a következő generációs segélyalapot.

“Ami Magyarországot illeti, azt tudjuk mondani, hogy nettó 31 milliárd áramlik majd be a magyar gazdaságba” – állította.

2028-ra szerinte közel kerülünk ahhoz a helyzethez, hogy Magyarország az EU-s költségvetést illetően nettó befizető legyen – jelentette ki.

 

Mint mondta, 2028-ra oda kellene eljutni a magyar cégeknek, hogy évente 9,6 milliárd eurós profitot állítsanak elő külföldön. Ehhez a célhoz kétfajta úton lehet eljutni: kivásároljuk a Magyarországon dolgozó külföldi cégeket, illetve növeljük a magyar befektetéseket külföldön.

 






A magyar kormány elleni 7. cikkelyes eljárás kapcsán azt állította, hogy a kérdéseket már megválaszoltuk. Szerinte minden kétséget eloszlattunk, ami a magyar jogállamiságot és a demokrácia működését illeti.

“Ezért úgy látjuk, semmi akadálya nincs annak, hogy az eljárás lezáruljon. A német kormány egyik szereplője visszaigazolta a kérést, de semmilyen ígéretet sem tett és semmilyen garanciát sem adott”

– jelentette ki Orbán Viktor.

 

Majd rátért a koronavírus témájára, erről azt mondta: most felkészültebbek vagyunk.

 

Először is, mert rendelkezünk az első hullám miatt a tapasztalattal, másrészt megszerveztük a nemzeti konzultációt. Az emberek erre azt válaszolták: Magyarországnak működnie kell, a védekezés közben a mindennapi életet ne béníthassa meg a vírus.

 

Azaz, most úgy kell védekeznünk, hogy az óvodákat, iskolákat, munkahelyek védelmét egyszerre teremtsük meg – jelentette ki, hozzátéve,

másképp fogunk válaszolni a járványhelyzetre,

mint az első hullám alatt tettük.

 

A “határzárat”, a beutazási korlátozásokat továbbra is fenntartjuk. Arról is beszámolt, hogy a maszkhasználat esetén már kezdeményezte, hogy a most érvényes 50 ezer forintos legmagasabb bírság összege még emelhető legyen.

 

Azt is elmondta, hogy az iskolákban október 1-jétől kötelező lesz a testhőmérséklet mérése, illetve hogy a koronavírus-tesztek hatósági árasak lesznek. Ennek ára 19.500 Ft lesz. A szórakozóhelyeknek pedig 11 órakor este be kell zárni.

 

Az emberek megmentése nemcsak az orvosok és az ápolók, hanem mindenkinek a feladata. Most valóban mindannyiunkon múlik, hogy a védekezés mennyire lesz sikeres. A miniszterelnök ezúttal is beszélt arról, hogy a fiatalok terjesztik most leginkább a vírust, idős és beteg embereket sodorhatnak veszélybe, elsősorban a saját családtagjaikat, ezért arra kéri a fiatalokat, hogy ezt ne tegyék.

 

Orbán Viktor azt mondta, látja, olvassa, mekkora lehet vajon a legnagyobb terhelés, amit az egészségügyi rendszernek ki kell bírnia.

 

A professzorok, matematikusok becslése szerint a legrosszabb esetben 200 ezer ember egyidejű megfertőződésére számíthatunk Magyarországon – közölte.

 

Akkor nemzetközi példák szerint 16 ezernek lesz szüksége kórházi ágyra egyidejűleg és 800 embernek lesz szüksége egyidejűleg lélegeztetőgépre.

 

“Ízlés kérdése, ki hisz a matematikusoknak és a professzoroknak”, ő a biztonság kedvéért minden számot a dupláján vesz – jelentette ki.






 

Ma 66 ezer kórházi ágya van Magyarországa és még további ágyakat tudnak biztosítani – mondta. A tavaszi vezénylési terv érvényben van, ez azt jelenti, hogyha egy adott kórháznál elfogy a kapacitás, a következő lép az ellátási körbe, orvosokat, nővéreket, technikusoknak is megvan a helye – jelentette ki.

 

Elsősorban a “laboratóriumnak” tekintett Ausztria romló számai miatt aggódott. “Ami ott megtörténik, az megtörténik hamarosan Magyarországon is” – jelentette ki.

 

A magyar egészségügyi rendszer felkészült a második hullámra, ezzel elégedett. A miniszterelnök köszönetet mondott az erőn felül teljesítő ápolóknak, orvosoknak és a járványügyi szakembereknek is – ezt megtapsolták. De köszönetet mondott Kásler Miklósnak, Müller Cecíliának, és az Operatív törzsnek is.

 

Az élő közvetítés itt nézhető:

ÉLŐ: Orbán Viktor rendkívüli beszédet tart a Parlamentben

ÉLŐ: Orbán Viktor rendkívüli beszédet tart a Parlamentben

Közzétette: atv.hu – 2020. szeptember 21., hétfő

 

(atv.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top