Politika

Válság ide vagy oda, továbbra sem lesz állami bérlakásprogram

168ora.hu

Saját lakáshoz akarják juttatni az embereket, mondta el az újdonsült családügyi miniszter.





Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél, ezért az otthonteremtési program, amelyet a közeljövőben szeretnének a kormány elé terjeszteni, nem bérlakás program lesz – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterjelölt pénteken a HírTV-n, amit az MTI szemlézett.

 

Kiemelte: ha a kormány támogatását adja majd a programhoz, újabb mérföldkövet jelentő lépéseket vezetnek be, amelyekkel még kedvezőbbé válnak az otthonteremtés feltételei, még többen juthatnak önálló otthonhoz, így még jobb körülmények között lehet majd családot tervezni, gyermeket nevelni. Új családvédelmi akcióterv is készül, mert “még vannak lyukak, amelyeket pótolni kell” – tette hozzá.

 

Novák Katalin a miniszteri kinevezésével kapcsolatban azt mondta: a területek, amelyekért felel majd, ugyanazok lesznek, de nagyobb lesz a mozgástere, részt vehet majd a kormányüléseken, és személyesen be tud kapcsolódni a döntéshozatalba. Bízik benne, hogy a döntések legalább olyan helyesek lesznek, mint eddig, és erre – véleménye szerint – megvannak a garanciák, mert egy “tíz éve kitaposott úton mennek tovább.”






 

Azzal kapcsolatban, hogy a kinevezés előtti meghallgatása után az ellenzéki pártok nemmel szavaztak a kinevezésére, úgy fogalmazott: “másképp látjuk a világot,” az ellenzék alanyi jogú, univerzális támogatásokat akar, a kormány viszont nem segélyalapú, hanem munkaalapú társadalomban gondolkozik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top