Politika

Néhány éven belül kétszer annyi pedagógus megy nyugdíjba, mint ahányan ezt a szakmát választják

Alfahir.hu

Magyarország jövője és versenyképessége az oktatás minőségén múlik, ennek kulcsszereplői pedig a pedagógusok, akik ha elhivatottan és jól felkészülten végzik a munkájukat – amit az állam is megbecsül anyagilag -, akkor egy ország csodákra képes – mondta Ander Balázs, a Jobbik alelnöke a pedagógushiány kapcsán tartott sajtótájékoztatóján.






 

Hamarosan elfogyhatnak a tanárok

Szerinte a pedagógustársadalmunk elöregedett, hiszen az elmúlt 20 év alatt egyharmadára csökkent a pályakezdő (30 évesnél fiatalabb) tanítók száma, ami jelenleg alig haladja meg az öt százalékot. A középiskolákban ez a mutató még rosszabb a 3,5 százalékkal. Mindez azt is előre vetíti, hogy néhány éven belül kétszer annyian fognak nyugdíjba vonulni a pedagógusok közül, mint ahányan ezt a szakmát választják.

 

A Jobbik ennek kapcsán nyújtott most be egy határozati javaslatot, amiben arra kérik a kormányt, hogy dolgozzanak ki egy cselekvési tervet a pedagógushiány kezelésére. Ennek egyik fő eleme a bérek megemelése kellene, hogy legyen, ugyanis a magyar pedagógus bérek az átlag diplomás béreknek csupán a 60 százalékát teszik ki, így nem csoda a pályaelhagyók számának növekedése – tette hozzá az alelnök.

 

Ander Balázs





A pedagógusoknak már csak a hivatástudatuk maradt

A pedagógusi szakmából tucatszakmát kreált a kormány, aki az alacsony bérekkel kihasználja a pedagógusok egyetlen kapaszkodóját, ami még a pályán tartja őket: a hivatástudatukat – tette hozzá Mészáros Luca szakpolitikus, volt óvodapedagógus. A kormánynak sürgősen rendeznie kell a tanárok bérét, élhető munkakörülményeket kell teremteniük, miközben a pedagógusok adminisztratív feladatait is csökkenteni kellene, arról nem is beszélve, hogy a nekik járó megbecsülést végre kapják meg a pályán dolgozók.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top