Politika

60 milliós bevételt hozott Lázár Jánosék luxuskastélya

ezalenyeg.hu

A lóbiztos-fővadász üzleti köreinek szereplői trükköznek és titkolóznak, nehogy kiderüljön, kihez fut be a luxuslak után járó lóvé. Mercedes X-osztályra is futja, annyira jól megy.





Remek évet zárt  Lázár János résztulajdonában álló társaság, amely a batidai tanyavilágban felépített vadászkastélyt birtokolja.

 

A Grosswiese Zrt. beszámolja szerint 2019-ben 60 milliós bevételt értek el, ebből 33,5 millió forintot nyereségként könyveltek el. 2018-ban ennek töredékét produkálták, mindössze 2,4 milliót hozott a luxuskastély bérbeadása.  A Grosswiese fő profilja ugyanis az ingatlan-bérbeadás.

Figyelemre méltó eredmény, főként mert a Nagyréti Vendégháznak elnevezett ingatlanegyüttest 1000 euróért lehet kibérelni (átszámítva ma 360 ezer forintért). Legalábbis 2017-ben ezt mondta Kulik Jenő, a zrt. akkori főtulajdonosa.

 






A 24.hu értesülései szerint olyannyira jól ment a biznisz, hogy a cég 2019-ben még egy alapáron 10 milliós Mercedes-Benz terepjárót is lízingelni kezdett.

 

A fővadász ügyvédje

De ki is az a Kulik Jenő? Egy titkolózó ügyvéd, aki ezer szállal kötődik Lázár Jánoshoz. A Hódmezővásárhelyhez tatozó Batidán Kulik kezdte a vadászkastély építését még 2016-ban. Éppen azon a területen, amelyet a vadászszenvedélyéről ismert Lázár és családja földjei vesznek körbe. A nagyszabású beruházást sokan vele kapcsolták össze, azonban a volt Miniszterelnökséget vezető miniszter az Átlátszónak azt nyilatkozta, személyesen nem érintett.

 

Titkos társaság

A Grosswiese Zrt. tulajdonosai nem állnak a nyilvánosság elé, kilétüket homály fedi. A 24. hu kiderítette, hogy Kulik részesedése kb. 2 évvel ezelőtt 50% alá csökkent, ezért törölték a cégnyilvántartásból. Az új tulajdonost nem sikerült felderíteni. Annyi bizonyos, kis részben (8,1%-ban) Lázár a tulajdonos Kulik mellett, valamint két, alacsony tulajdoni hányaddal bíró személy van még benne a társaságban.

A batidai birtokon kívül jó pár közös pontja van a mezőhegyesre száműzött lóbiztosnak és ügyvédjének, egy ezek közül a Fidesz. Az Átlátszó szerint Kulik ’94-ben a Fidesz tagja volt, később pedig az Orbán-pártot támogató álcivil szervezet jelöltjeként lett hódmezővásárhelyi képviselő.

 






Bár Lázár kegyvesztett lett Orbánnál, nem kell aggódnunk a bevételei miatt. Mezőhegyesi birtokára milliárdok áramlanak közpénzből, és úgy látszik, magánvagyona is szépen gyarapszik. Bizonyára az urizálást is saját zsebből fedezi, mint anno külföldi útjait. Ja, mégsem.

 

Fotó: Egy titokzatos luxuskastély Lázár Jánosék batidai földjei között, a Magyar Narancs felvétele

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top