Politika

Katarina Barley: Az EU-s támogatásokat Orbán korrupt rendszerétől akarjuk megvonni, és nem a magyar néptől

Kiemelt kép: MTI/EPA/Hayoung Jeon
Az Európai Parlament szocialista alelnöke tisztázta, hogy nem azt akarja, hogy Magyarországra kevesebb uniós pénz jusson, hanem azt, hogy ne térítsék el azt saját zsebbe bizonyos klikkek.





Az EU-s támogatásokat Orbán korrupt rendszerétől akarjuk megvonni, és nem a magyar vagy a lengyel néptől. Épp ellenkezőleg: azt akarjuk, hogy a pénz a polgárokat gyarapítsa, és ne Orbánt vagy a vejét

– nyilatkozta a 444-nek Katarina Barley, az Európai Parlament szocialista alelnöke – Angela Merkel korábbi minisztere –, aki a közelmúltban több interjújában is bírálta a magyar kormányt .

 

A fideszesek a kritikákat olvasva rögtön azzal támadtak vissza, hogy Barley Soros György katonája, és a német közrádió pontatlan – azóta már átírt – címe alapján arról beszéltek, hogy az alelnök „ki akarja éheztetni Magyarországot”.

A kritikám az ország vezetőjének szólt, konkrétan Orbán Viktornak, és különösen annak, hogy teljesen elfogadhatatlan, amit az EU-s támogatásokkal művel

– húzta alá Barley az interjúban.

 





A szájkarate mögött egy valóban fontos diplomáciai ügy húzódik: mégpedig az, hogy néhány tagállam – leginkább Magyarország és Lengyelország – kormányának akarata ellenére az EP ragaszkodik ahhoz, hogy a következő költségvetési ciklusban a támogatások folyósítását jogállamisági feltételekhez kössék

A néppárt sem fogad el olyan költségvetést, ami nem tartalmaz számon kérhető jogállamisági feltételeket

– mondta Barley, azt üzenve, hogy a Fidesz még a saját pártcsaládjával is szembekerült ebben a kérdésben. Hozzátette, hogy az Európai Parlament négy legnagyobb frakciójának vezetője megegyezett abban, hogy a magyar kormánynak kínos jogállamisági feltételeket kiemelten fontos ügyként tartják az asztalon.

 

Barley az interjúban nem finomkodott Orbánnal:

Érdemes mindig gyanakodva hallgatni, amit Orbán az Európai Unióról mond, mert általában hazudik

– ezt arra reagálta, hogy igaz lehet-e a magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy az északi, „fukar országok” csak a gazdasági mentőcsomagot akarják akadályozni a jogállamisági feltételek erőltetésével.

 

És mondott még erősebbet is:

A fideszesek esetében azt látjuk, hogy végső soron minden cselekedetüknek egyetlen végső célja van: a hatalmuk bebiztosítása. Ezért akarnak mindent az ellenőrzésük alatt tartani. Összekeverik a demokráciát a többség diktatúrájával. De a demokrácia nem ez

– fejtette ki az EP alelnöke arra válaszul, hogy Varga Judit szerint a jogállamiság nem egy objektív kritériumrendszer.






 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top