Politika

24 milliárddal többet szánnak az MTVA-ra 2021-ben

168ora.hu

Az állami médiaszolgáltató idén csak 85 milliárdba került az adófizetőknek.

 






117,715 milliárd forintos költségvetéssel számolhat 2021-ben az állami médiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Költségvetési Bizottság hétfőn benyújtott javaslata szerint – szúrta ki a Telex.

 

Ebből 97,18 milliárd forint megy a központi költségvetésből, 10 milliárdot pedig az NMHH csoportosíthat át. Az idei évre 75 milliárd forintos állami támogatást szavaztak meg tavaly év végén, de többszöri módosítás után jelenleg már 84,77 milliárdnál tart ez az összeg.

 

Ez azt is jelenti egyúttal, hogy jövőre több mint 24 milliárd forinttal többel gazdálkodhat az MTVA, mint egy évvel ezelőtt, és a növekedés évek óta tart. Csak viszonyítésképp,

  • 2018-ra 80,87 milliárd forintos költségvetést terveztek, és végül 97,65 milliárd lett belőle,
  • 2019-re 92,68 milliárd forintot szavazott meg az MTVA-nak a parlament,
  • 2020-ra pedig 93,36 milliárd forintos költségvetéssel vágtak neki, de a módosítások után jelenleg 103,12 milliárdnál tart a büdzsé,
  • 2021-re pedig 117,715 milliárd az előirányzott a bevétel és kiadás összege.

 

A mostani javaslat szerint 40,7 milliárd forintos költségvetéssel tervezhet jövőre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), 641 millióval az NMHH Médiatanácsa és további 1,7 milliárd forintról dönthet a Médiatanács.






 

A Költségvetési Bizottság törvényjavaslatáról még az idén dönt a parlament.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top