Politika

Feketefoglalkoztatáson kaptak egy Orbán Viktor kötélbarátjához köthető céget

168ora.hu

Illegális foglalkoztatáson kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy olyan biztonsági céget, amely az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötélbarátságban álló Garancsi István üzletember érdekeltségébe tartozik – írja a NAV közzétételi listája alapján a 24.hu.

 






A főtevékenységként személyi biztonsági szolgáltatást végző Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt.-t tavaly nyáron érték tetten, a társaság ellen szóló határozat pedig 2019 végén lett nyilvános, ám a feketén foglalkoztatók széles tömegében nem volt feltűnő a társaság neve.

 

Az 580 millió forint jegyzett tőkével rendelkező Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt. az elmúlt években átlagosan több mint ötmilliárd forint árbevételre tett szert, ebből az utolsó évben 325 millió forint profitot termelt, ráadásul a céginformációs adatbázisból az is kiderül, hogy a vállalat „NATO beszállításra alkalmas” minősítéssel rendelkezik, vagyis pályázóként részt vehet a NATO beszerző szervezeteinek és tagországainak nemzetközi tenderein.

 

Ugyanakkor úgy fest, a Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt.-nél az adóhivatal által megállapított feketefoglalkoztatás nem problémás a HM szerint. A cégeknek ugyanis minden év június 30-áig kell eleget tenniük az adatszolgáltatási kötelezettségüknek, magyarán a minisztérium előtt feltehetően már hónapok óta ismert, hogy a vállalkozás be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatott.

 

Azt pontosan nem tudni, hogy hány alkalmazottját foglalkoztatta törvénytelenül a Criterion, ahogy azt sem, hogy kapott-e ezért bírságot, és ha igen, mekkora összeget kellett fizetnie. A portál hiába kereste a céget, nem érkezett válasz, a NAV pedig azt közölte, hogy ez adótitoknak minősül, így nem felelhetnek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top