Politika

Megtámadták a borsodi időközi választás eredményét

Pestibulvar.hu

Tóth Ádám, a Szanyi Tibor-féle ISZOMM jelöltje a borsodi időközi választáson, kedden megtámadta a választás eredményét – derült ki Székely Sándor független országgyűlési képviselő Facebook-oldaláról.






 

Tóth fellebbezésének lényege, hogy a nyilvánosan is elérhető információk szerint egyelőre ismeretlen tettesek a BTK 350. §-a szerinti “választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmények” gyanúját hordozó tevékenységeket végeztek, ezáltal a választás eredményét olyan szavazatok is meghatározhatták, éspedig vélhetően tömegesen,

AMELYEK ELLENSZOLGÁLTATÁS NYOMÁN VAGY KÉNYSZER ALATT SZÜLETTEK.

 

Az ISZOMM úgy látja, hogy hiába a “csökött hazai jogállamiság”, muszáj élniük a jogszabályok lehetőségeit kimerítő kezdeményezéssel, mert “nem nyugodhatnak bele a kormányoldal jogtalan előnyeibe”.

Mint arról több különböző cikkünkben is beszámoltunk, a választáson a jelek szerint tömeges csalások történhettek. Nem elég, hogy a Fidesz a választást megelőzően krumplit és laptopot osztogatott a helyieknek, a választás napján ismeretlenek állítólag még busszal is szállíttatták a szavazókat, egy településen pl. több ezer Ft-ot fizettek a szavazatokért.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top