Egy nap alatt lebuktak a kamu magyarázkodással.
Pénteken a DK sajtótájékoztató keretében számolt be arról, hogy Hegedüs Zsuzsa, Orbán Viktor szegényügyi biztosa több tízezer forintos olasz borokra és francia pezsgőkre költötte a közpénzből finanszírozott reprezentációs keretét.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda erre úgy reagált, hogy a DK által kiperelt és nyilvánosságra hozott tételek “vendéglátási és ajándékozási célokat szolgáltak”.
A magyarázat különösen érdekes annak fényében, hogy Hegedüs Zsuzsa lényegében már a bíróságon elismerte, hogy a megvásárolt tételek személyesen neki kellettek.
A Kúria ítéletének szövegében szó szerint szerepel, hogy Hegedüs Zsuzsa többek között azért nem akarta kiadni a számlákat, mert
“azokból következtetést lehet levonni étkezési, fogyasztási szokásaira”.
Íme:
“Mi levontuk a következtetést: Hegedüs Zsuzsa fogyasztási szokásai leginkább abból álltak, hogy elborozta és elpezsgőzte az éhező gyermekeknek szánt közpénzt.” – írja szombati közleményében Sebián-Petrovszki László.
A Demokratikus Koalíció szerint szánalmas és szomorú, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda egy olyan tanácsadó védelmében hazudozik, aki milliós állami fizetése mellett is éhező gyermekek pénzéből él fényűző luxuséletet.
A DK figyelmezteti Orbán Viktort és kabinetirodáját:
“van még ott, ahonnan ez jött”,
az ügyben újabb számlákat fognak nyilvánosságra hozni – zárul az ellenzéki párt közleménye.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.