Az egri már nem lesz a “remény színháza”
Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében – jelentette be Kovács Cs. Tamás egri fideszes képviselő a hétfői sajtótájékoztatón.
Október 29-én döntött az egri közgyűlés a Gárdonyi Géza Színház új igazgatójának kinevezéséről. A Fidesz helyi szervezete szerint a grémium jogszabályba ütköző módon nevezte ki Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezőjét.
A Fidesz-frakció erre hivatkozva törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez az ügyben a helyi kormányhivatalnál.
“A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást.” – indokolta az eljárás kezdeményezését a képviselő.
Indoklását azzal az okfejtéssel is megtoldotta, hogy a Fidesz-frakció nem szeretné, ha bizonytalanság lenne a színház és a város kulturális életében. Ha ugyanis kiderül, hogy az új igazgatót valóban törvénytelenül nevezték ki, a színház elesne 300 millió forintnyi támogatástól.
Blaskó Balázs – aki a “remény színházát” annak idején meghirdette – mandátuma lejár az idén, ezért írtak ki új pályázatot a Gárdonyi Géza Színház igazgatására. Blaskó először azt kommunikálta, hogy nem indul az igazgatói posztért, később mégis benyújtotta pályázatát.
Az egri közgyűlés a hét pályázó közül (akik között szerepelt az azóta koronavírusban elhunyt Kelemen Csaba színművész is) Szőcs Arturt választotta a színház igazgatására.
(címlapfotó: Ilovszky Béla) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.