Politika

Jávor Benedek kifakadt: Amikor nem Soros-plakátokkal kell harcba szállni, a kormány az egyéni védekezésben hisz

(Kiemelt fotó: Klubrádió)

A volt EP-képviselő szerint a kormány magára hagyta az országot a válságos helyzetben.






“A végletekig kivéreztetett, és minden rá vonatkozó döntésből kihagyott egészségügy nem képes lépést tartani a növekvő esetszámmal, kórházi és intenzív ellátási igénnyel” – írja a vasárnap este közzétette Facebook-bejegyzésében Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért volt EP-képviselője.

 

Jávor szerint: “szó szerint életünkkel fizetünk a kormányzat hobbijaiért és a mindent átszövő korrupcióért”.

“A lélegeztetőgépre kerülő betegek fele meghal”

– írta a képviselő.

 

Hozzátéve: Európában a harmadik legmagasabb a 100.000 főre jutó halálozások száma. Ennek vélekedése szerint nem azok az orvosok és ápolók az okai, akik az embertelen körülmények között is minden létezőt megpróbálnak, hanem az a katasztrofális kormányzás, amely






“10 év alatt a GDP 1%-ának megfelelő forrást vont ki az egészségügyből, a GDP-arányos költést

7,5%-ról 6,5%-ra csökkentve”.

 

“Amely tétlenül nézte végig az orvosok és ápolók menekülésszerű távozását az országból és nyár eleje óta semmiféle észrevehető lépést nem tett a második hullámra való felkészülés jegyében” – olvasható a bejegyzésben, amit több mint 9 ezren osztottak meg.

 

Jávor szerint katasztrófa, hogy:

  • nincs tesztkapacitás,
  • nincs kontaktkutatás,
  • nincs felkészített egészségügyi személyzet
  • nincs egyértelmű és betartatott karanténszabályok.

“A sörhason virító “idősebb vagyok mint Szlovákia”-feliratok országa helyett Szlovákia az, amelyik leteszteli a teljes lakosságát. Az abszurd Belgiumban egy – 48 órán belül SMS-ben megküldött – pozitív koronavírustesztet követően háromszor telefonálnak, hogy az érintett teljeskörű kontaktlistáját megkapják, és részletesen elmagyarázzák a karanténszabályokat” – folytatja.

Magyarországon ellenben csak a rémtörténetek vannak a mentősök kimerült kapacitásairól, a tesztelésre órákat, fél napokat váró páciensekről, meg az Operatív Törzs nevű stand-up kabaré van.

Érdemi zárlatintézkedés sincs”

– írja Jávor, aki szerint miközben a magyarországi halálozási adatoknak mindössze töredékét mutató országok sorra zárják be az üzleteket, szórakozóhelyeket, tömegrendezvényeket, Magyarországon tízezres focimeccsek vannak.

 

“Európa egyik legszűkmarkúbb gazdasági segélycsomagja volt a magyar” – jegyzi meg Jávor.

 

“Ha nem számoljuk a Mészáros Lőrinc zsebébe gyömöszölt milliárdokat. És mivel nincs miből kompenzálni, ezért most már korlátozások sem lesznek. Közben még az utolsó pillanatban is van 800 millió a pécsi fociakadémiára, 204 milliárd(!) az atlétikai vb-re, pár milliárd itt, pár milliárd ott Mészáros Lőrincnek (aki mára az állam után a második legnagyobb foglalkoztatóvá vált Magyarországon), templomfelújításra, 50 milliárd vadászati kiállításra, milliárdok a Várba költözés folytatására, 100 milliárd a köztévére.

Csak az emberéletekre nincs”

– fakadt ki Jávor Benedek, aki szerint ha nem Soros György-plakátokkal kell harcba szállni, mondvacsinált ellenfelekkel hadakozni, (…) ha valóban cselekedni kell,






“akkor a kormány hirtelen az egyéni védekezésben hisz,

és rábíz mindent az emberekre, oldják meg, ahogy tudják”.

 

Jávor azzal zárta bejegyzését, hogy szerinte most vízválasztó előtt állunk: “a kormány magára hagyta az országot amikor az válságos helyzetbe került. Nem kormányoz, nem cselekszik, némi propagandafüst fejlesztésére futja csak”.

 

Jávor Benedek teljes posztja itt olvasható.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top