Politika

Saját hivatala cáfolta meg Orbánt – konkrét adatokkal álltak elő

Pestibulvar.hu

Nem fog örülni Orbán a sajtóban megjelent híreknek, miszerint a Központi Statisztikai Hivatal konkrét adatokkal cáfolta Orbán sajtóban megjelent kijelentéseit. Egyenlőre nem tudjuk, lesz-e személyi következménye az ügynek.

 






Orbán Viktor a koronavírus első hullámának idején áprilisban még elszánta jelentette ki, hogy a kormány annyi munkahelyet fog teremteni, amennyit a járvány megszüntet. Akkor még arról volt szó, ha a magánszektor nem fog tudni létrehozni munkahelyeket, majd az állam fog.

 

Szeptember közepén már nem állt meg itt a kormányfő, hanem a köztévében adott interjújában odáig ment, hogy már teljesítették is a vállalást, már ugyanannyian dolgoznak mint március előtt, „sőt, a munkahelyek száma növekedni fog az év hátralévő részében.” Mindezzel pusztán annyi a baj, hogy

EGY ORDAS NAGY HAZUGSÁG,

ezt pedig nem mi állítjuk, hanem a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ő adataik szerint igencsak erősen érződik a járvány hatása, az 5 főnél többet foglalkoztató cégeknél augusztusban 60 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint januárban, szeptemberben pedig további 32 ezerrel csökkent a hazai foglalkoztatottak száma augusztushoz képest,

TEHÁT DURVÁN 100 EZER EMBERREL DOLGOZIK KEVESEBB,

mint az év elején! Az adatokból az is kiderül, hogy 300 ezer körül van azoknak a száma, akik munkát keresnek, de nekik durván a felük, 150 ezer ember már munkanélküli segélyt sem kap!






 

Míg a kormány azt állítja, hogy a foglalkoztatottság meghaladja a 70 százalékot, ami magasabb a tavalyinál, az igazság az, hogy a KSH adatai szerint 35 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint tavaly ilyenkor.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top