Ha ilyen ütemben romlik a helyzet, gyorsan eléri a teljesítőképessége határát a magyar egészségügy. Eközben továbbra is csak hozzák és hozzák az új betegeket a kórházakba.
Rengeteg bírálat érte Orbán Viktor legutóbbi járványügyi intézkedéseit.
Orbán a hétfő esti bejelentésében Ausztriához hasonlította Magyarországot: azt mondta, a szomszédos országban másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint nálunk, és nem kizárt, hogy pár napos késéssel mi is követjük Ausztriát.
A DK elnöke elsőként reagált Orbán bejelentésére (ezt >>ITT TALÁLOD<<), a párt pedig egy beszédes ábrával cáfolta meg a miniszterelnök állítását:
Az ATV szerdai Híradójának Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke is reagált a miniszterelnök bejelentéseire, ő úgy fogalmazott:
“Ezek a hatástalan pótcselekvések nem fogják megállítani a koronavírus terjedését, és nem húzzák ki az embereket a bajból.”
Az MSZP a meghozott intézkedések helyett tömeges tesztelésre, igazolt koronavírusos betegeknél 100 százalékos táppénz-jogosultságra, kontaktkutatásra, álláskeresési támogatásra és az iskolák helyzetének megoldására számított.
Orbán azt is mondta: “Ha így lesz, akkor december közepére kórházaink elérik teljesítőképességük határát.” Eszközök és kórházi ágyak viszont rendelkezésre állnak – tette még hozzá.
Az ATV Híradójában erre Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta: lehet, hogy eszközök és ágyak valóban vannak, de szakember nincs.
“Bármennyit is dolgoznak a kollegáim, tényleg a kimerülés határáig, akkor sem fognak tudni mit tenni, ha megnő a beteglétszám, hiszen belőlük akkor sem lesz több. Sőt, kevesebb lesz, mert egyre többen betegszenek meg közülük is, vagy karanténban vannak. Ez idő alatt nem tudnak a betegágyak mellett lenni.”
– fogalmazott a szakember.
Ahogy azt megírtuk: Miskolcon beteltek a kórházi ágyak, Borsodból már Egerbe viszik a fertőzötteket és mindenhol kevés az orvos és a szakdolgozó.
A lélegeztetőgépek pedig önmagukban semmit nem érnek, mivel még 2000 intenzíves szakápoló sincs hozzájuk az egész országban.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.