Politika

Nagyon ciki: Visszaél Magyarország a V4 branddel, írja közleményében Varga Judit szlovák kollégája

(címlapkép forrása: bumm.sk)

Már megint arról a fránya jogállamiságról nincs egyetértés.






Mária Kolíková szlovák igazságügyminiszter ledöbbent Varga Judit október végi facebook-posztján, adta hírül a 444.hu.

 

Varga Judit ezt írta október 26-i posztjában:

“A jogállamiság körüli fogalmi zűrzavar is rámutat arra, hogy az európai jogfejlődést övező vitákban egyelőre nehezen hallható meg a közép-európai régió hangja, ezért létrehozzuk a V4+ Professzori Hálózat és Junior Programot.
Ezzel olyan szakmai közösséget és tudásbázist alapítunk, amely a liberális és föderalista iránnyal szemben, hiteles nemzeti, konzervatív, kereszténydemokrata alternatívát tud felmutatni.”

 

Kolíková a fent leírtakat egészen máshogy gondolja: szerinte a jogállamiságnak nincsen közép-európai értelmezése,

a jogállamiságot egész Európában ugyanúgy kell értelmezni.

 






A szlovák igazságügyminiszter azt is kifejtette közleményében, hogy

semmilyen megegyezés, de egyetértés sincsen a Visegrádi Négyek arról, amit Varga Judit a posztjában ír.

 

Kolíková szerint Varga Judit súlyosan visszaél a V4 brandjével, ahogyan az egész magyar kormány is, amikor a Vargáéhoz hasonló kijelentéseket tesz.

„A jogállamiságra és a demokráciára vonatkozó alapvető elveknek a régiótól függetlenül érvényeseknek kellene lenniük”

(via 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top