És persze mindenről más tehet.
A fideszes politikusok csak sutyorognak a főnök háta mögött, ahelyett, hogy kikergetnék a bazilikából — véli a politológus.
Interjút adott Kéri László politológus a Hírklikknek, amelyben kifejtette, hogy a kormány csak látszatintézkedéseket hoz a koronavírus-járvány megfékezésére. Kéri szerint látványosan érzékelhető, hogy Orbán Viktor nem az emberek megmentésére koncentrál, hanem már most a 2022-es választások megnyerésére összpontosít.
A politológus úgy látja, hogy a kormány mesterségesen tartja vissza a teszteléseket, és emiatt lehetetlen lekövetni a járvány gócpontjainak helyszíneit. Szerinte a kormánynak fogalma sincs a járvány alakulásáról.
“Az egészségügy szakértői fél éve mondják, hogy jóval több teszt kéne.
De nem csinálják, mert akkor kiderülne az igazság,
tehát világossá válna, hogy a járványhelyzet még annál is rosszabb, mint gondoljuk a halottak számából.” — vélekedik Kéri.
Kéri László kifejtette, hogy Szlovákiában két nap alatt letesztelték az egész országot, mindezt magyar segédlettel tették. A magyar média azonban “képtelen kipréselni az illetékesekből egy épkézláb választ” azt illetően, hogy Magyarországon mindez miért nem megoldható.
Kéri jelezte, hogy abban az esetben, ha fény derülne a járvány valós terjedésére, az nagy sebet okozna a kormánynak, ezzel ugyanis világossá válna az elmúlt tíz év egészségpolitikai ámokfutása. Szerinte
Orbán a jelenlegi helyzetben egyszerűen be van szarva.
A riporter állítására, amely szerint egyre több ismert fideszes politikus jelzi az intézkedések túlzott lazaságát, Kéri László azt felelte, hogy mindez semmit sem ér addig, amíg a befolyásos fideszesek nem mondják a miniszterelnök szemébe a kritikákat.
Kéri úgy gondolja, hogy a fideszes bázis egyben tartását szolgálják a látszatintézkedések. Ellenben — a politikai veszteségektől félve — nem meri Orbán meglépni azt, amit a józan ész diktálna: az oktatási intézmények bezárását és a szigorúbb kijárási szabályokat.
A választási előkészületek fontossága felülírja a járvány elleni védekezést a politikai elemző szerint.
(Hasonló véleményen van Zsiday Viktor, az ország egyik legelismertebb portfóliómenedzsere is – a szerk.)
A Fideszt nem érdekli az oktatás helyzete, az érintett pedagógusok, szülők és diákok pedig magukra maradtak a járványhelyzet során. Míg korábban volt rá esély, hogy az oktatási intézmények ősztől ismét bezárnak, jelenleg inkább áttolja az oktatási szereplőkre a felelősséget a kormány megfertőződés esetén.
A kormánypártokat egyetlen dolog motiválja: a 2022-es országgyűlési választási győzelem. A járványkezelést is ezen a szemüvegen keresztül nézik a kormány eklatáns szereplői, ugyanis ebben is a politikai hasznot lesik. Orbán ugyanis
“görcsösen azt igyekszik bizonyítani, hogy az ő kezében van az irányítás, ha valami mégsem sikerül, akkor arról más tehet“
— mutatott rá Kéri László.
(hirklikk.hu nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.