Politika

A vírusbagatellizáló Hont András kirúgta a HVG egyik szerzőjét, mert az komolyan vette a járványt

nyugatifeny.hu

Balavány György 8 évig dolgozott a lapnál.






Szerzői oldalán számolt be róla Balavány György újságíró, hogy szombaton Hont András, a HVG véleményrovatának vezetője, “egy válogatott sértésekkel tűzdelt messenger-üzenetben” lényegében kirúgta őt.

“Tette ezt azért, mert felidegesítette az egy nappal korábban, a 24.hu-n megjelent véleménycikkem” – írja Balavány.

 

Az ominózus cikk címe azt volt:

Az iskolákat be kell zárni, a meccseket pedig lefújni, most

 

Ebben amellett érvelt a szerző, hogy az emberi élet védelme érdekében sokkal szigorúbb járványügyi intézkedésekre lenne szükség.

 

Ez idegesítette fel annyira Hontot, hogy 8 évnyi közös munka után kirúgja Balaványt.

 

A pórul járt újságíró teljes posztját >>ITT TALÁLOD<<.






 

NYF-kommentár: Hont András eddig is egy nárcisztikus pszichopataként viselkedett a közéletben, aki (az Isten tudja, miből eredeztethető) frusztrációit bicskanyitogató arroganciával, saját csekély jelentőségét groteszk módon túljátszó, ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásokkal kompenzálta.

 

A vírushelyzet azonban valamit eltört ebben az egyébként is súlyosan sérült személyiségben: Hont hónapok óta minden platformon dermesztő stílusban hazudtolja meg a legnevesebb virológusokat, bagatellizálja a járványt, és röhögi ki az általa “karanténrettegőknek” és “karanténtáliboknak” gúnyolt, felelősen gondolkodó embereket. Most épp egy kollégáját rúgta ki, mert az napi százas halálszámnál az iskolai tanítás és a meccsek felfüggesztését merte szorgalmazni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top