Politika

Milliókkal egészíti ki az állam a focisták fizetését a járvány miatt

(Címlapfotó: YouTube)

Dzsudzsi megnyugodhat.






A kormány kedden este arról is döntött a maszkhasználati szabályok szigorítása mellett, hogy miképp segíthet a járvány miatt bajba kerülőkön.

 

Így döntés született a profi futballcsapatok anyagi támogatásáról is, annak ellenére, hogy a futballmérkőzések a járvány ideje alatt is tovább folyhatnak, igaz, végre zárt kapuk mögött.

 

Ugyan a jegybevétel-kiesés jelentős lehet a következő időszakban, más bevételtől nem fognak elesni a futballklubok. A csapatok költségvetésének azonban csak marginális hányadát tették ki mostanáig a jegybevételek.

 

444.hu cikke alapján a nagy futballklubok költségvetése akár több százmillió forintra is rúghat havonta. Ezen költségek felét a következő időszakban az állam fogja állni.






 

A futballcsapatok a korábbi időszakban nagyrészt TAO-támogatásokból, illetve szponzorációkból tartották fenn magukat. A jelen helyzetben — az állam hathatós segítségén köszönhetően — továbbra sem fognak nehéz helyzetbe kerülni.

 

Az állami támogatás feltétele, hogy ne rúgjanak ki senkit, illetve mindenki kapja meg a fizetését a kluboknál. A mostani kormányzati segítség egyben azt is jelenti, hogy a futballcsapatok költségeit szinte teljes egészében fedezni fogják a szponzorációk és a támogatások.

(444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top