Politika

MOK: Még egyszer sem egyeztettünk az egészségügyi törvényről, hiába állította az ellenkezőjét Hollik

nyugatifeny.hu

Megcáfolták.






Tegnap mi is megírtuk, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV Csatt című műsorában azt mondta, hogy már zajlanak az egyeztetések az október 6-án elfogadott új egészségügyi törvény átdolgozásáról.

 

A műsorban a kommunikáció igazgató arról beszélt, hogy az új törvény kapcsán jelenleg is zajlanak a tárgyalások a részletszabályozásokat illetően és minden szakmai részletben, a vezényléstől kezdve a magánpraxis és kórházi munka összehangolásán át lesz megállapodás. Az átdolgozott törvényjavaslat pedig ez alapján kerül vissza az országgyűléshez.

 

A MOK elnöke, dr. Kincses Gyula kedden levélben reagált Hollik állításaira. Mint írta, a törvény október 6-ai megszavazása óta “többszörös kérésünk ellenére a 2020. C törvénnyel kapcsolatban

semmilyen egyeztetés nem történt.

 






Az egyeztetést és a készülő normaszövegek megismerését, véleményezési lehetőségét változatlanul szükségesnek tartjuk” – írta dr. Kincses.

 

A MOK korábban egy nyolcpontos javaslatcsomagot állított össze Pintér Sándor belügyminiszter részére, és többször hangsúlyozta azt is, hogy úgy gondolják az új törvény “katonákat” csinál az orvosokból.

 

A szakmai körökben nagy felháborodást keltő törvény ugyanis habár három lépcsőben emelné meg az orvosok fizetését és törölné el a hálapénzt, mindezt olyan feltételekhez kötné – a másodállás és a magánpraxis ellehetetlenülése, átvezénylés akár a lakhelyüktől távol eső egészségügyi intézménybe stb -, amelyek nem feleltek meg az egészségügyi dolgozóknak. Emiatt egy felmérés során több tízezren vallották azt, hogy elhagynák a pályát vagy külföldre költöznének.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top