Politika

Novák Katalin szerint a járvány miatt írták az Alaptörvénybe, hogy az anya nő, az apa férfi

nyugatifeny.hu

Elengedhetetlenül szükséges volt.






Novák Katalin egy Facebook-posztban magyarázta meg, hogy a koronavírus-járvány miatt volt szükséges beleírni az Alaptörvénybe azt,

hogy az anya nő, az apa férfi.

“A koronavírus-járvány miatt az Alaptörvény módosítása is szükségessé vált. A járványhelyzetre vonatkozó módosítások mellett a most benyújtott javaslat a következőket is tartalmazza, hiszen korunk kihívásaira az Alaptörvénynek is reagálnia kell” – kezdi a magyarázkodást a családügyi miniszter.

 

A módosítás szövege egészen pontosan így szól:

„Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyerek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”

 

Arra persze nem tér ki, hogy a törvénymódosítás szövegében mit jelent pontosan a “gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga”, illetve a “hazánk keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelés”, amelynek joga szintén megilleti a gyerekeket.

 





Azt sem említi, hogy mi köze van a járványnak ahhoz, hogy a közpénz fogalmát is pontosították a módosításban, eszerint:

“A közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése.”

 

Novák tehát azzal indokolja az Alaptörvény-módosítást, hogy koronavírus-járvány van.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top