Így viszont az semmilyen módon nem változott.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében tartott meghallgatást az Országgyűlés Kulturális Bizottsága, ahol Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter elmondta, azzal, hogy az SZFE-t kuratóriumi vezetés alá helyezték, mindössze az volt a céljuk, hogy az egyetem az állam irányítása helyett szakmai vezetőség kezébe kerüljön – írja a Népszava.
Palkovics szerint a kuratórium élére olyan embereket választottak ki, akik a szakma csúcsát képviselik. Így szerinte az, ami az intézmény körül zajlik inkább szakmai, mintsem egyetemi vita.
“Az egyetem autonómiája semmilyen módon nem változott.
Az egyetem autonómiáját akkor érintettük volna, ha az alaptörvényt változtatjuk” – vélekedett az innovációs miniszter a meghallgatáson.
Palkovics arról is beszélt, hogy szerinte nincs szükség arra, hogy az egyetem körül folyó vitába az ágazatért felelős miniszterként ő is beleszóljon, hiszen elmondása szerint éppen ebben az esetben “lenne elég nagy ribillió”.
A miniszter szerint a változó világ miatt a cégekhez hasonlóan az egyetemeknek is változniuk kell, mert a jelenlegi struktúrájuk már nem biztos, hogy megfelelő.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.