A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, holott valami egészen más történt.
Szerdán a járványügyi korlátozások meghosszabbítása miatt zavar támadt az erőkben. A hvg.hu nyomán mi is azt írtuk, hogy a kormány kedd esti rendeletének értelmében a korlátozó intézkedések nem december 11-ig, hanem
február 8-ig lesznek érvényben,
így például addig zárva tartanak a középiskolák, és este 8 után érvényben marad a kijárási tilalom.
Tegnap délutánra azonban kiderült, hogy a kormány csak a veszélyhelyzetet hosszabbította meg 2021. február 8-áig, az intézkedések egyelőre 30 napig lesznek érvényben.
A közlemény megjelenése után a közszolgálati, illetve a kormánypárti sajtó oldaláról össztűz zúdult több hírportálra is, amelyek – legjobb meggyőződésük ellenére – a Kormányzati Tájékoztatási Központ kívánalmainak megfelelően korrigáltak.
„Hazudik és álhírt terjeszt az Index és a HVG”
– harsogja azóta is a kormánypári sajtó és az MTV Híradója.
A tévedésért azonban nem a megvádolt média a felelős
A kedden este kihirdetett 505/2020-as számú kormányrendelet szövege ugyanis – a hvg.hu állítása szerint – félreérthető volt, és sokan félre is értették.
“A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig hatályos” – írják.
“Szép jogászi dilemma” – fogalmaz az Index is, amely azt követően, hogy több jogásszal és egy volt alkotmánybíróval is egyeztetett, azt írja, a kormányrendelet hatályának
legalább háromféle értelmezése lehet.
Eszerint:
- a kormány meghosszabbította a korlátozó intézkedések hatályát, ahogy a rendelet címe is állítja: „505/2020. (XI. 17.) Korm.-rendelet a 2020. november 4-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról”;
- de nem hosszabbították meg az intézkedések hatályát, csak a rendeletét, ami alapján meg lehet hosszabbítani az intézkedések hatályát;
- nem hosszabbították meg ugyan az intézkedések hatályát, de sikerült ezzel éppen ellentétes címet adni a kormányrendeletnek.
Ugyanitt érdemes azt is tisztázni azt is, hogy a jogi értelemben véve a hatályosság, érvényesség és alkalmazás hiába szinonimák, három különböző dolgot jelentenek a jogszabályozásban:
- hatályos az, ami időben, térben és személyekre vonatkozóan fennáll;
- érvényes az, amit a formai követelményeknek megfelelően alkottak meg és hirdettek ki
- az alkalmazás pedig arra vonatkozik, hogy melyik jogszabály mikor kell alkalmazni.
Az Indexnek nyilatkozó a jogi szakértők így arra jutottak – bár lehet, hogy nem ez volt a kormány eredeti szándéka: a kormány a jelenleg hatályban lévő korlátozó intézkedések hatályát is meghosszabbította február 8-ig.
Az 505/2020. (XI. 17.) Korm.-rendelet 1.§ c) pontja ugyanis kimondja: a Kormány […] a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm.-rendelet 1–14. §-a, 16–19. §-a, valamint 22–28. §-a […] hatályát a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.
Vagyis:
- a hivatkozott kormányrendelet 1–14. §-a többek között a maszkviseléstől a kijárási tilalomig korlátozó intézkedéseket szabályoz;
- ennek a rendeletnek a hatályát, amely a különböző korlátozó intézkedéseket is tartalmazza, a rendelkezés meghosszabbítja, mégpedig
- az említett törvény hatályvesztéséig, azaz február 8-ig, és nem december 11-ig.
Azaz, ha az eredeti kormányzati szándék az volt, hogy csak a veszélyhelyzetet akarták meghosszabbítani február 8-ig és a korlátozó intézkedések hatályát nem, akkor álláspontuk szerint legkésőbb december 11-ig módosítani kell a most kihirdetett kormányrendeletet.
A hatályos joganyagot tartalmazó hivatalos oldalon, a Nemzeti Jogtárban a 484/2020. (XI. 10.) Korm.-rendeletnél a lábjegyzetben az olvasható, hogy
az összes érintett rendelkezés hatálya meghosszabbodott február 8-áig,
Tehát miközben a kormányzati kommunikáció szerint nem ez történt, a rendelkezések végrehajtói mégis így értelmezték az 505/2020. (XI. 17.) Korm.-rendeletet.
Kérdés még mindig adott: a jogi csűrcsavarokon túl, miért nem lehetett-e egyszerűbben és szakszerűbben megoldani ezt a jogalkotási feladatot? Mindenesetre a legutóbbi tájékoztatás szerint a korlátozó intézkedések december 11-ig biztosan érvényben lesznek.
(Az Index és a HVG nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.