Politika

Így tettek keresztbe Orbánék a közérdekű adatigénylésnek — a veszélyhelyzetre hivatkozva

(kiemelt kép: Kovács Gábor/sonline.hu)

Újabb fontos járványügyi intézkedés.






Tavasszal már egyszer meghosszabbította a kormány a közérdekű adatigénylések kiszolgálásának határidőit, Így 15 napról 45 napra emelkedett a közérdekű adatok kiadásának határideje.

 

A szerdai Magyar Közlönyből kiderül, hogy február 8-ig újra bevezették ezt a szabályt. Szél Bernadett fél éve alkotmánybírósági beadványt helyezett kilátásba emiatt, és jelezte azt is, hogy kész akár nemzetközi fórumokig elvinni az ügyet.

 






Legutóbb azzal indokolták a határozatot, hogy nem minden közérdekű adatra terjed ki a szigorítás, hanem csak azokra a közfeladatot ellátó szervekre vonatkozik, amelyeket veszélyhelyzettel összefüggő feladatainak ellátását hátráltatná az adatkiadás.

Ide tartoznak többek közt az egészségügyi intézmények.

 

Az eleve kitolt 45 napos adatszolgáltatási határidő egy alkalommal további 45 nappal meghosszabbítható a rendelet szerint, de erről az igénylót a határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

 

A rendelet a hatályba lépéskor (tehát november 25-én szerdán) már folyamatban levő közérdekű adatigénylésekre is vonatkozik.

(Magyar Közlöny/mfor.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top