Már érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek forgalma az idén 15 milliárd forintra nőhet a tavalyi mintegy 12 milliárdról.
Az emelkedést az átlagárak növekedése mellett a műfenyők arányának emelkedése is magyarázza – közölte a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI-vel.
Boross Dávid elmondta, a tavalyihoz hasonlóan várhatóan az idén is 2-2,2 millió vágott fenyőt értékesítenek. Egyre többen keresik ugyanakkor a cserepes fenyőket, amelyek eladása 15-20 ezerre emelkedhet a tavalyi tízezer darab után. Műfenyőből 300 ezer darab eladására számítanak.
Az idén minden kategóriának nőtt az eladási ára – mondta a szakember, megjegyezve, hogy az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyő árára van kedvezőtlen hatással, amelyből évente 500-600 ezer darab érkezik az országba. Hozzátette, hogy az import felfelé húzza a hazai termesztésű fák árát is, így a lucfenyők ára már egyre jobban közelít az import nordmann fenyőkéhez.
Idén a luc méterenkénti átlagára 3500-4000 forint körül mozoghat, az ezüstfenyőé 5000 forint körül, míg a nordmann fenyőé 6000-7000 forint lehet. A fenyők ára nemcsak a mérettől hanem a származási helytől, így a minőségétől is függ.
Tavalyhoz hasonlóan a vágott fenyők közül 50 százalékban lucot, 30-40 százalékban nordmannt értékesíthetnek az idén is, az összes többi fajta pedig alig 5 százalékot tesz majd ki – tette hozzá.
Az egyesület a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetéhez hasonlóan bízik abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat a fenyők árusítása.
Tévhit, hogy az ünnephez közeledve frissebbek a fák, mivel azok kitermelését novemberben végzik, ezért Boross Dávid azt tanácsolja, hogy a vásárlást ne hagyják az utolsó pillanatra. A tartósság megőrzése érdekében a vásárlást követően a fákat hűvös helyen kell tárolni. Javasolja azt is, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, az alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.
Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy környezetvédelmi szempontból a vágott fenyőket részesítsék előnyben, mivel az elsősorban Kínából érkező, import műfenyő ökológiai lábnyoma a szállítás miatt kedvezőtlenebb. Az ünnep után a vágott fenyőket senki ne égesse el, azokat az aprítást követően a komposztálókba érdemes helyezni, vagy a település hulladékkezelő gyakorlata után kell érdeklődni.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.