Politika

Ez gyors volt: Érvénytelenítette a félévet az SZFE-n a kuratórium a friss kormányrendeletre hivatkozva

(kiemelt kép: szeged.hu)

Nem sokat teketóriáztak.






Az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható. — olvasható a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján csütörtök este megjelent közleményben, amelyet a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma adott ki.

 

Szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely szerint az egyetemek fenntartója érvénytelenítheti a félévet/tanévet a veszélyhelyzet alatt, ha valamilyen rendkívüli helyzet miatt nem lehet jogszerűen teljesíteni a tanulmányi kötelezettségeket.

 

A rendkívüli helyzet okai közt szerepel többek közt “a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet.”

 

Már a megfogalmazásból is sejthető volt, hogy a rendeletet az SZFE kuratóriumának érdekében hozták, ők pedig

nem húzták sokáig az időt: a rendeletre hivatkozva máris érvénytelenítették a hallgatók őszi félévét.

 

Bár csütörtökön az SZFE HÖK megkapta az oktatási ombudsman, Dr. Aáry-Tamás Lajos jelentését, amely szerint a félév érvénytelenítése nem jogszerű, és súlyosan sérti a hallgatók jogait, úgy tűnik, ez nem érintette meg a kuratórium tagjait.

 

Az intézkedésből egyébként világosan kiderül, hogy eddig csupán blöffölt a fenntartó, amikor a félév érvénytelenítésével fenyegetőzött, hiszen nem volt meg a jogszabályi háttér ehhez a lépéshez. A kormány gyorsan észbe kapott, és megalkotta Vidnyánszkyéknak a rendeletet, amellyel megtámogatva az érvénytelenítés immár törvényes.

Annak ellenére, hogy többszáz oldalas dokumentáció bizonyítja: az órákat rendben megtartották, az oktatás szabályosan, a tanrendnek megfelelően zajlott ősszel az egyetemen.

 






A közlemény teljes szövege így szól:

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tájékoztatása

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartója mai döntésével – a 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet alapján – megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn.

Ezért az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható.

A rendkívüli helyzettel érintett, 2020 őszi félév nem számít be az Nftv. 47. § (1) bekezdése, 48. § (2) bekezdése, 48/A. § a) pontja, valamint 53. § (4) bekezdése szerinti határidőbe.

A fentiekről a fenntartó tájékoztatja az Oktatási Hivatalt.

A fenntartó felkéri az intézmény vezetését, hogy intézkedjen a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévek során lehetőség szerint biztosítsák.

(szfe.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



1 Comment

1 Comment

  1. Kálmán Tamás

    2020-11-29 at 15:24

    Természetesen a tanuláshoz való jog (Alaptörvény) és az emberi jogok európai egyezménye, a jogállamisághoz kötődik !!!

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top