Politika

Tarlós István feljelenti Hadházy Ákost

Tarlós István - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tarlós István feljelenti Hadházy Ákost, miután a képviselő bűncselekménnyel vádolta meg, azt állítva, hogy “elcsalták a 3-as metró beszerzést”, nem felújítás történt, hanem új szerelvények beszerzése, írja az atv.hu.





Hadházy Facebook-oldalán úgy fogalmazott: “az elcsalt metróbeszerzés miatt Tarlós Istvánnak nem budapesti díszpolgárság, hanem börtönbüntetés járna.

 

Ezen kívül úgy fogalmazott: “A budapesti városvezetés arcátlanul csalt a metró beszerzésével még akkor is, ha a mostani jelentés magát a közbeszerzési eljárást törvényesnek mondja.

 

 

Tarlós az atv.hu kérdésére azt közölte: “ami most a Hadházy-nyilatkozat lényegét illeti, a konkrét kérdést, nem értem, miért nem a BKV vezérigazgatóját kérdezik, aki az ügy pontos ismerője, és miért Hadházyt idézik.






 

A független képviselő állításai kapcsán azt mondta, Hadházy egy konkrét ügyben alaptalanul vádolta meg bűncselekménnyel. „Ez már a legliberálisabb felfogás szerint is túllép a véleménynyilvánítás határain. Ez konkrétan rágalmazás”, jelentette ki. Tarlós leszögezte: ezért „természetesen” feljelenti Hadházyt.

Reagált Hadházy

Tarlós István pontosan tudja, a főváros sokkal jobban járt volna, ha nyílt pályázaton új szerelvényeket vesz a 3-as metró vonalára” – írta Hadházy a feljelentésről szóló cikkre reagálva Facebook-oldalán. A képviselő szerint Tarlós mostani reakciója jelzi: “feljelentéssel fenyegetőzni azok szoktak, akik pontosan tudják, igazam van.

 

Egyúttal emlékeztetett, hogy a főváros vizsgálata is arra jutott, hogy a metrószerelvényeket nem felújították. (24.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top