Politika

Brüsszel 200 millió eurót utal Magyarországnak munkahelyvédelemre

nyugatifeny.hu

Abba a kézbe harapnak, ami eteti őket.






Kedden utalja az Európai Unió Magyarországnak azt a 200 millió eurót (72,5 milliárd forintot), amely a munkahelyvédelmi csomagra szánt félmilliárd eurós hitel első részlete – írja a Bruxinfó.

 

A Bizottság november 24-én, sorrendben harmadszor bocsátott ki SURE-kötvényeket 8,5 milliárd euró értékben.

 

Ez a munkahelyvédelmi alap olyan részmunkaidős vagy rövid távú programokat finanszíroz, amelyek segítségével a

cégeknek nem kell tömegesen elbocsátaniuk az alkalmazottakat a koronaválság miatt.

 






Ezt az összeget öt tagállam – köztük Magyarország – között osztják szét. A megítélt valamivel több mint 504 millió eurós kölcsönből kedden

200 milliós előleg érkezik majd.

 

A teljes hitelösszegnek a felét egészségüggyel kapcsolatos intézkedésekre lehet majd felhasználni, míg a másik feléből a legnagyobb hányad azon költségek egy részének a fedezésére megy majd, amelyeket február 1. óta fordított a kormány a költségvetésből a rövid idejű munkaprogramokhoz hasonló intézkedések finanszírozására.

 

Hazánknak maximum 15 éven belül kell visszafizetnie a kedvezményes kölcsönt.

(Bruxinfó nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top