Politika

A CEU szenátusa elítéli a Soros György elleni hamis, antiszemita támadásokat

Forrás: MTI

“A leghatározottabban elítéljük Demeter Szilárd múzeumigazgató és a magyar kormány által kinevezett miniszteri biztos a kormányközeli Origo híroldalon szombaton megjelent véleménycikkében foglalt gondolatokat.” – írja közleményében a CEU





“Meggyőződésünk, hogy a történelemből tanulni kell, nem pedig a politikai propaganda szolgálatába állítani. Elítéljük Demeter antiszemita és a Holokauszt relativizálására kísérletet tévő mondatait, amelyekben Európát „gázkamrához”, Soros Györgyöt pedig, akinek a valóságban zsidó gyerekként Magyarországon a nácik elől kellett bujdosnia, Hitlerhez hasonlította.” – írja az egyetem

 

“A CEU szenátusa korábban nem szólalt fel nyilvánosan az alapítónk személyét érő sértegetések és támadások kampánya ellen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök, kormányának tisztviselői és szövetségesei folytatnak. Ezek a támadások egy a racionális párbeszéd kereteit már rég elhagyó, minden valóságalapot nélkülöző, megdöbbentő retorika részei. A jelenlegi magyar kormány és szövetségesei nem csupán szavakban, de tettekben is kimutatták a nyílt párbeszéd elleni mély ellenérzésüket a média függetlenségének, és a Magyar Tudományos Akadémia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a CEU akadémiai szabadságának aláásásával. Nem mi, és nem Soros György, hanem a magyar kormány döntött úgy, hogy a média, a tudomány és a civil szféra szabadságát, a jogállamiságot és az alapvető emberi jogokat politikai vita tárgyává tette Európában.” – olvasható a közleményben

 

“A CEU bátran áll ki alapítója, Soros György, és a nyílt társadalom értékei, a nyitottságra épülő demokrácia, a gondolatok szabad áramlása, a kritikus gondolkodás, a politikai egyenlőség és az igazság és a jogállamiság tisztelete mellett.” – írja közleményében a CEU

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top