Politika

Bruttó 1,7 milliós fizetést kap az ellenzéket a közmédiában bunkózó híradós

civilhetes.net

Bruttó 1 millió 739 ezer forint a havi fizetése Németh Balázsnak, a közmédiában dolgozó bemondónak, írja a HírKlikk az MTVA közlése alapján.





Az MTVA közérdekű adatigénylést követően, bírósági felszólításra adta ki az információt.

 

A közérdekű adatigénylést Litresits András ügyvéd indította el, miután 2019. október 21-én Németh Balázs azzal kezdte a híradót, hogy “primitív, bunkó, felháborító akciónak” nevezte Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő parlamenti táblás akcióját.

 








 

Az adás kapcsán a Médiatanács nevében annak elnöke, dr. Karas Mónika elismerte, hogy a Híradó három alkalommal is megsértette a politikai hírhez hírolvasói vélemény fűzésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Litresits ezután indította el a közérdekű adatigénylést Németh fizetésével kapcsolatban, ezt azonban első körben az MTVA megtagadta december elsején. Litresits az ügyet végül bíróságra vitte, a bírósági ítélet pedig arra kötelezte az MTVA-t, hogy hozza nyilvánosságra a kért adatokat.

 

Az MTVA által végül november 25-én közölt adatokból az kiderült, hogy Németh Balázs bruttó 1 739 000 forintos alapbérért dolgozik, az viszont nem, hogy mettől meddig szól a szerződés, jelenleg is ezt a fizetést kapja-e Németh, illetve hogy akkor is ennyit keresett-e, amikor 3-4 hónapra eltűnt az M1 képernyőjéről. Litresits a Kúriához fordul hiánytalan adatközlés miatt. (telex.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top