Őt nem lehet csip-csup orgiákkal hülyíteni.
Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben finoman utalt Szájer Zsolt méltán megbotránkozást keltő orgiájára. A miniszter a karmelita kolostorból posztolva kifejezte: a magyar kormány nem hátrál, illetve nem enged kitűzött céljaiból.
“Ezúttal uniós ügyekkel foglalkozó kormányülést tartunk, melyet az EU ügyekért felelős miniszterként vezetek.
A célt nem téveszthetjük szem elől akkor sem, ha megpróbálják megzavarni figyelmünket: a magyar emberek érdekeit képviseljük Brüsszelben, ha kell akkor Brüsszellel szemben is!“
A miniszter szerint új megállapodást kell kell kötni az Európai Unióval, és ennek megfelelő előszele volt a magyar vétó. Az uniós források esetleges megvonásával kapcsolatban Varga kifejtette, hogy sem elveit, sem szuverenitását nem adja a magyar kormány, az uniós segély pedig nem ajándék, hanem hitel, amelyet a kormánynak vissza kell fizetnie.
Varga szerint a magyar kormány küzd az illegális bevándorlással szemben, miközben az unió folyamatosan sakkban tartja a magyarokat a menekültbefogadás kényszerével. A miniszter kijelentette, hogy a magyar kormány nem hajlandó hátrálni, ugyanis
“{t}öbb mint ezer éve védjük Európa határát, az európai kultúrát és értékeket, most sem teszünk másként.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.