Magyarország teljesen kimaradhat a koronavírus segélyalapból.
“Az Európai Unió valamennyi tagállamának összefogása helyett akár 25 tagország együttműködésével is létre lehet hozni a koronavírus-világjárvány utáni helyreállítást szolgáló 750 milliárd eurós alapot” – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője csütörtökön.
A német politikus egy Berlinben szervezett online sajtóbeszélgetésen kiemelte: “mindenkinek tudnia kell”, hogy a megerősített együttműködés nevű eljárás révén nincs jogi és technikai akadálya annak, hogy 25 tagország hozza létre a hitelekből és vissza nem térítendő támogatásokból álló, NextGenerationEU (NGEU) nevű alapot.
Ez ugyan “politikailag nem kívánatos”, de természetesen már elindult a gondolkodás arról, hogy mit lehet tenni, ha a december 10-én kezdődő EU-csúcson “az ideológia a realizmus fölé kerekedik”, és így nem sikerül a huszonheteknek együtt megteremteni az NGEU-t.
Az alappal és a 2021-ben kezdődő hétéves időszakra szóló EU-s költségvetéssel összefüggésben arról is szólt, hogy a
Fidesz EPP-tagságának ügyében döntő fontosságúak “a következő órák és napok”.
(via MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.