Politika

Mi történt? A Hír TV exkluzív interjút készített a drogos orgia szervezőjével (+videó)

nyugatifeny.hu

Kiadták Szájerre a kilövési engedélyt.






A kormánymédia meglehetősen szolidan számolt be Szájer József botrányáról. A hírt már régen lehozta az országos független sajtó, és a külföldi média nagy része is, amikor egyáltalán elkezdtek foglalkozni vele, ekkor is házibuliként hivatkoztak az orgiára, a kínos részletekről szót sem ejtve.

Később is csupán Szájer bocsánatkérését közölték, de azt sem a vezető hírek között.

 

Eleinte a Hír TV is hasonlóképpen járt el. A csatorna keddi hatórai híradójában megemlítették ugyan, hogy Szájer megsértette Brüsszelben a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, és azt is, hogy a drogot a politikus táskájában találták meg, de az orgiáról itt is házibuliként számoltak be.

 

Csütörtökön azonban a Hír TV már exkluzív interjúval jelentkezett az orgia szervezőjével, a “házibuli” narratíváját pedig elhagyják a riportban: a holnapon is következetesen sze×partiként hivatkoznak a bulira. Az interjút abban a lakásban vették fel, amelyben a rendőrség rajtaütött az illegális összejövetelen, sőt még azt az ablakot is megmutatták, amelyiken Szájer kimenekülhetett a lakásból.

 

A buli szervezője több külföldi és magyar orgánumnak is nyilatkozott már, itthon a Blikk és a 444.hu szólaltatta meg, a buliról és annak körülményeiről pedig egyre több részlet derült ki.

 

A Hír Tv riportja nemcsak azért furcsa, mert eddig meglehetősen szűkszavú volt a fideszes propagandamédia az üggyel kapcsolatban. Meglepően hirtelen váltottak hangnemet, messze ráverve az eddig — akár a független sajtóban — megjelent riportokra azzal, hogy még az ablakot is megmutatták, ahol Szájer egérutat vélt nyerni a rendőrök elől.

 






A kommunikációs stratégia ilyen hirtelen váltása vélhetően nem azt jelenti, hogy porszem került a HírTV gépezetébe, és egy tehetséges troll kicselezte a szerkesztőséget, hogy adásba kerülhessen egy ilyen anyag. A kormánymédiában ugyanis egy ilyen anyag nem mehetne le, kivéve, ha egy nagyobb koncepció részét képezi.

Sokkal inkább azt sejteti, hogy Szájer Józsefre kiadta a Fidesz a kilövési engedélyt.

 

A cél az lehet, hogy az egész brüsszeli balhét ő vigye el, elterelve így a figyelmet arról, hogy a szájeri hazugság valójában az egész magyar kormány évek óta tartó, folyamatos hazudozásának csupán egy aprócska része.

 

Kíváncsian várjuk a többi kormánypárti médium további beszámolóit az ügyről.

 

A Hír TV riportját itt tudod megnézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top